Hirdetés

Korlátozások nélkül rendezik idén az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményét Csíksomlyón

Tavaly a járvány miatt kevesebben zarándokolhattak el Csíksomlyóra •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Tavaly a járvány miatt kevesebben zarándokolhattak el Csíksomlyóra

Fotó: Erdély Bálint Előd

Hagyományos keretek között tartják meg idén a pünkösdszombati fogadalmi búcsút a ferencesek Csíksomlyón, ahová mindenkit szeretettel várnak.

Krónika

2022. május 11., 12:292022. május 11., 12:29

2022. május 11., 12:452022. május 11., 12:45

A csíksomlyói ferences testvérek szerdán hozták nyilvánosságra az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált búcsú programját. Tavaly a járványügyi korlátozások miatt a szokásosnál kevesebben zarándokoltak el a csíksomlyói hegynyeregbe, de helyszíni beszámolók szerint az elvileg várt mintegy 40 ezer zarándok legalább kétszerese vett részt az eseményen.

Az idei pünkösdi búcsún mottója a ferences rend jelmondata: „Pax et bonum! Béke és jóság!”

Hirdetés

„Assisi szent Ferenc atyánk a béke és a kiengesztelődés jegyében élte életét, és hirdette minden teremtménynek a mi Urunk Jézus Krisztus szent Evangéliumát. Rendalapítónk lelkületével és pártfogása alatt zarándokoljunk együtt a Csíksomlyói Segítő Szűzanyához, hogy Égi Édesanyánkkal együtt, és közbenjárására kérjük a fölséges és dicsőséges Istent: »Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben! Békét adj szívünknek, békét családunknak, békét nemzetünknek, békét a világnak!»” – közölték a csíksomlyói ferencesek. Az idei fogadalmi búcsú főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek lesz.

Egyébként tavaly nem volt lehetőség az autóbuszos zarándoklatra, a hívek csak gyalog, kerékpárral, személygépkocsival érkezhettek Csíkszeredába és a város határában lévő hegynyeregbe. A gyulafehérvári katolikus érsekség 22 ezerben korlátozta a távolról érkező zarándokok számát, és arra is kitért, hogy kitűző nélkül csak a csíkszeredaiak vehetnek részt a búcsún. Idén mindenki korlátozás nélkül részt vehet a vallási eseményen. A koronavírus-járvány első évében, 2020-ban nem volt lehetőség tömeges, közösségi zarándoklatra.

A 2022-es Csíksomlyói pünkösdi búcsú programja
 

Május 27. – június 4.
– Kilenced Pünkösd ünnepére

 

Péntek, június 3.
– 17.00 Imaóra a kegytemplomban

 

– 18.00 Nyitó szentmise, amelyet ünnepi rózsafüzér követ

 

– Péntekről szombatra virradóan virrasztás a kegytemplomban

 

Pünkösdszombat, június 4.
– 7.30 Szentmise a kegytemplomban

 

– 10.30 Kordon indulása a kegytemplom előtti térről a Hármashalomoltárhoz

 

– 10.00 Ünnepélyes rózsafüzér a nyeregben

 

– 11.00 Szentségimádás a nyeregben

 

– 12.30 Ünnepi szentmise a nyeregben, amelynek főcelebránsa és 

szónoka Exc. és Ft. dr. Udvardy György veszprémi érsek

 

– 17.00 Csángó-szentmise a Szent Péter és Pál plébániatemplomban

 

– 18.00 Pünkösdi vigília szentmise a kegytemplomban

 

– Szombatról vasárnapra virradóan virrasztás a kegytemplomban

 

Pünkösdvasárnap, június 5.
– A szentmisék sorrendje a kegytemplomban: 7.00, 8.00, 10.30 és

18.00

 

Hétfő, június 6. Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja. Emléknap.
– A szentmisék ünnepi sorrendben lesznek a kegytemplomban: 8.00, 10.30 és 18.00

korábban írtuk

„Honn vagyunk” – A hithez, a Szűz Máriához való ragaszkodást hirdette a csíksomlyói búcsú szónoka
„Honn vagyunk” – A hithez, a Szűz Máriához való ragaszkodást hirdette a csíksomlyói búcsú szónoka

A hithez, a Szűz Máriához, a Csíksomlyóhoz való ragaszkodást hirdette prédikációjában a pünkösdszombati búcsú szónoka, a moldvai származású Salamon József gyimesbükki plébános.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés