
Fotó: Bone Ewald
2010. június 29., 17:132010. június 29., 17:13
A tüntetők négy kilométeres útvonalon vonultak végig a városon egy Kovászna megyei fúvószenekar mögött, kormányellenes jelszavakat skandálva, az állattenyésztés megmentését és a tejtermelők támogatását követelve a Boc-kabinettől. A tiltakozás színhelyére nagyszámú csendőrt vezényeltek ki, mivel a tiltakozók több alkalommal is megpróbálták átszakítani az intézményt körülvevő kordont és leállították a forgalmat. „Rabló banda a Victoria-palotában!” „Mi pénzt adunk, ti gumibottal válaszoltok” „Ide a jussunkkal” – skandálták az egybegyűltek.
Mircea Ciurea, a Romániai Szarvasmarha-tenyésztők Szövetségének elnöke elmondta, a tüntetők azt kérték a hatóságoktól, hogy az érdekvédelmi szervezet képviselői találkozhassanak Emil Boc miniszterelnökkel, aki a tüntetés időpontjában épp Suceava megyében látogatta meg az árvíz által sújtott településeket. „Amikor megpróbáltuk átszakítani a prefektúra előtti kordont, azonnal elérték telefonon a miniszterelnököt, aki megígérte, péntek délelőtt fogadja a szakszervezet küldöttségét. Ha nem erőszakoskodunk, nem tudtuk volna hallatni a hangunkat” – mondta Ciurea.
A Romániai Szarvasmarha-tenyésztők Szövetségének elnöke hétfőn úgy nyilatkozott, amennyiben a kormány nem változtat támogatási politikáján, csődöt mondhatnak a romániai farmok, s ez az ország élelmiszer-biztonságát is veszélyeztetné. „A helyzet katasztrofálissá vált, és félő, hogy rövidesen fel kell számolni egy hagyományosnak számító, több mint 600 ezer személyt foglalkoztató ágazatot” – hívta fel a figyelmet Mircea Ciurea. Mint mondta, az Európai Unió ötmillió eurót különített el a tejtermelők támogatására, a hazai gazdák azonban egyetlen centet sem kaptak a szubvencióból.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.