Könnyebb volt idén a vizsga

Anyanyelvi tudásukról adtak számot a nyolcadikosok Anyanyelvből kellett vizsgázniuk tegnap a nyolcadik osztályt végzett diákoknak, a megmérettetésre országos szinten mintegy 12 ezer diák iratkozott be.

Gazda Árpád

2006. június 21., 00:002006. június 21., 00:00

Liliana Preoteasa államtitkár elmondta: magyarból 17 megyében, németből 14, szerbből 2, szlovákból 3, míg ukrán nyelvből egy megyében szervezték meg a kisérettségit.
Csíkszeredában az idén három tanintézetben folynak a nyolcadik osztályt lezáró vizsgák: a Petőfi Sándor Általános Iskolában, valamint a Nagy Imre és a Liviu Rebreanu Gimnáziumban. A tanulók a déli harangszó után nem sokkal kezdtek kijönni a képességvizsgáról. Bárdos Péter, aki nem először vizsgázott, érdeklődésünkre elmondta: „A magyar tételek könnyebbek voltak, mint tavaly. A nyelvtannal voltak ugyan gondjaim, de remélem, így is megszerzem a bejutáshoz szükséges pontszámot. Úgy érzem, a Szózatról írott dolgozatom nagyon jól sikerült.” A nyárias napsütésben a szülők szemlátomást jobban izgultak és verejtékeztek, mint az optimista Bálint Ibolya, aki saját megítélése szerint remekelt kedvenc háziállatának leírásában. A harmadik főtétel kapcsán Bodor Bálint férfiasan elmondta: nem olvasta sem a Kőszívű ember fiait, sem a Légy jó mindhaláligot, a filmes változat alapján jellemezte a szereplőket.
Bondor István Hargita megyei főtanfelügyelő örömmel nyugtázta, hogy eddig még senkit nem kaptak rajta puskázáson. „Tavaly sajnos erre is volt példa, ami a jogszabályok értelmében kizárással jár” – mondta. Az elmúlt évek statisztikái szerint a megyében a tanulók 75–80 százaléka éri el az átmenőjegynek számító ötös általánost. Jakab Lőrinc
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek