Hirdetés

Komplex ifjúsági szabadidő- és rendezvényközpontot hozna létre Jegenyén a Kolozs megyei RMDSZ

A jelenlegi épületek elhagyatottak, bár kívülről nem tűnnek kimondottan romosnak, de gyakorlatilag használhatatlanok •  Fotó: Serar Szabolcs

A jelenlegi épületek elhagyatottak, bár kívülről nem tűnnek kimondottan romosnak, de gyakorlatilag használhatatlanok

Fotó: Serar Szabolcs

A jó ideje bezárt jegenyei ifjúsági tábor felújításáért és kibővítéséért szólalt fel Antal Géza a Kolozs megyei önkormányzat legutóbbi rendes ülésén. A megyei tanácsos lapunknak arról nyilatkozott, hogy miért fontos a Kolozs megyei RMDSZ-nek a tábor felújítása, milyen célokat szolgálna a jövőben és hogy a beruházás milyen előnyökkel járna a színmagyar település, de az egész kalotaszegi régió számára.

Simó Helga

2021. április 13., 19:582021. április 13., 19:58

Antal Géza elmondta, hogy a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es frakciója 2019-ben kezdeményezte a jegenyei táborhely átvételét Egeres község önkormányzatától. A telek és a rajta található ingatlanok korábban az ifjúsági és sportminisztérium tulajdonában voltak, ezt követően került Egeres község birtokába, amelynek nem voltak meg a szükséges forrásai a felújításhoz. Emiatt két éve ismét tulajdonost váltott a tábor az RMDSZ kezdeményezésére, amely abban bízott, hogy a Kolozs Megyei Tanács hatékonyabban tudna befektetni a csaknem 500 fős, 98 százalékban magyarok lakta Jegenye település táborhelyének korszerűsítésébe.

A tavalyi évben a szövetség megyei választási programjába is bekerült a felújítás és bővítés, ami által újra üzembe lehetne helyezni a tábort.

Hirdetés

A szükséges befektetés mértéke attól függ, hogy milyen munkálatok valósulnának meg. „Én a magam részéről azt látom, hogy nem kizárólag a meglévő épületek korszerűsítésében kellene gondolkodni, hanem inkább egy komplex szabadidő- és rendezvényközpont kialakításában. A Kolozs Megyei Tanács közvitára bocsátott költségvetés-tervezetében jelenleg nem szerepel külön tételként ez a beruházás” – részletezte a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

Hozzátette, hogy a frakció nevében módosító javaslatot fog iktatni, annak érdekében, hogy külön forrást jelöljenek meg azoknak az előtanulmányoknak az elkészítésére, amelyek felbecsülik, hogy mekkora összegű beruházás szükségeltetik, milyen típusú bővítést lehetne a helyszínen megvalósítani.

Idézet
A táborhely sajnos már több éve be van zárva, nem működik. A jelenlegi épületek elhagyatottak, bár kívülről nem tűnnek kimondottan romosnak, de gyakorlatilag használhatatlanok. Az előző rendszerben népszerű ifjúsági táborhely lehetett, többen, főként a kalotaszegi települések lakói jelezték, hogy kellemes emlékek kötik a táborhoz és örülnének, ha újra lehetne használni”

– számolt be Antal Géza.

Antal Géza: a nagy befogadó képességű szálláshely kialakítása kellene hogy legyen a legfontosabb cél •  Fotó: Facebook/Antal Géza Galéria

Antal Géza: a nagy befogadó képességű szálláshely kialakítása kellene hogy legyen a legfontosabb cél

Fotó: Facebook/Antal Géza

Továbbá arról is beszélt, hogy azért lenne fontos ezzel a központtal foglalkozni, mert Kolozsváron több mint 60 ezer egyetemistát tartanak számon, és mégsincs az egész megyében egy olyan szabadidős központ, ahol nagyobb méretű képzéseket, szabadidős és szórakoztató programokat, akár gólyatáborokat lehetne szervezni.

Többféle bővítést is el tudna képzelni a helyszínen, de az elsődleges az lenne, hogy diákbarát szállást és étkezést biztosítson, akár 200 fő részére. Emellett konferenciatermek, sportpályák, különböző szabadtéri szórakozási lehetőségek kialakítása is hasznos volna.

Azért van szükség egy előtanulmányra, hogy szakértők bevonásával behatárolják, melyek azok a keretek, amelyeket a helyszíni adottságok megengednek, és mi az, amire a leginkább szükség van.
„Egy biztos: korábbi diákszervezeti tapasztalataim azt mutatják, hogy a nagy befogadó képességű szálláshely kialakítása kellene hogy legyen a legfontosabb cél” – emelte ki a megyei tanácsos.

A politikus elmondása szerint egy ilyen beruházás nemcsak Jegenye településnek, hanem az egész Egeres községnek, sőt a teljes kalotaszegi régiónak is fontos lenne.

Egyrészt konkrét munkahelyek jönnének létre, hiszen a működtetéshez szükség lesz majd személyzetre, mint például karbantartók, takarítók, szakácsok. Másrészt a településen működő vállalkozások számára is új lehetőségeket teremtene egy ilyen beruházás.

„Például a településen működő kisbolt forgalmát nagyságrendekkel megnövelheti egy-egy telt házas hétvége. De a tábor felújítása új vállalkozások létrehozását is segítheti. Rengeteg új lehetőséget hozna egy ilyen beruházás a település számára” – vélekedett Antal Géza.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés