Hirdetés

Kommunikációs versengés

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Továbbra sem tudni, mikor találkozik Markó Béla és Tőkés László – Kelemen Hunor nem zárja ki az összmagyar EP-listát „Kommunikációs csata indult be az RMDSZ és Tőkés László támogatói között” – állapította meg Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke annak kapcsán, hogy az Új Magyar Szó (ÚMSZ) bukaresti napilap tegnapi számában ismét szóba hozta: vezesse Markó Béla és Tőkés László az erdélyi magyarság európai parlamenti (EP) választási listáját.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. július 13., 00:002007. július 13., 00:00

„Az elkövetkező két hónap központi kérdése minden bizonnyal az lesz: ki tudja meggyőzni a közvéleményt, hogy ő jobban akar tárgyalni a másikkal, hogy számára fontosabb a megegyezés, mint a másik fél számára” – tette hozzá Toró, enyhe rosszallását fejezvén ki amiatt, hogy az ÚMSZ összemosta a tavalyi és mostani nyilatkozatát.

Az RMDSZ-hez közelállónak tekintett lap tegnap bőven idézte Toró T. Tibor tavalyi kezdeményezését, hogy Markó és Tőkés vezesse az RMDSZ EP-jelöltlistáját. Az ÚMSZ cikkírója nem jelezte, hogy a javaslat tavaly decemberben hangzott el, és akkor az RMDSZ vezetői a leghatározottabban elutasították azt. Ráadásul a lap Toró tavalyi nyilatkozatához Kelemen Hunor mostani reagálását ragasztotta. Az RMDSZ ügyvezető elnöke most azt hangoztatta, a szövetség számára bármilyen megoldás elképzelhető.

Toró T. Tibor a Krónikának felidézte, tavaly decemberben, amikor a javaslattal előállt, megfagyott körülötte a légkör az RMDSZ parlamenti frakciójában, Markó Béla pedig határozottan elutasította az ötletet. A szövetségi elnök akkor úgy kommentálta: akik ezt javasolják, minden bizonnyal ki szeretnék őt vonni az itthoni politikai életből. Toró kijelentette, a tavalyi javaslattétel óta lényegesen megváltozott a politikai helyzet. Azóta 147 ezer erdélyi magyar választó támogatta aláírásával, hogy Tőkés László független jelöltként vegyen részt az európai parlamenti választásokon. „Meglepetésként ért a kezdeményezés, mert tavaly olyan határozott volt ennek az elutasítása. Félek, ez is csak a sajtóbeli üzengetések sorába tartozik” – nyilatkozta lapunknak Tőkés László. A kommunikációs csörte a Tőkés–Markó-csúcstalálkozó időpontja körül is megmutatkozott. Július 3-án a Bálványosi Nyári Szabadegyetem – Tőkéshez közel álló – szervezőstábja hívta meg a püspököt és Markó Bélát, hogy Tusnádfürdőn, a rendezvény idején üljenek tárgyalóasztalhoz. Tőkés a meghívást azonnal elfogadta. Július 5-én Markó Béla javasolt három időpontot és helyszínt Tőkés Lászlónak, anélkül, hogy reagált volna a tusnádfürdői meghívásra. Július 9-én Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök javasolta, hogy a csúcstalálkozót az RMDSZ és a Tőkést jelölő szervezetek közötti alacsonyabb szintű tárgyalások előzzék meg. Ezzel szemben Szepessy László, az RMDSZ elnöki hivatalának igazgatója csütörtökön közölte Szilágyival: a szövetség számára az elnökök találkozója a prioritás, és csak utána kerülhet sor a Tőkést jelölő hat szervezet, valamint az RMDSZ képviselőinek megbeszélésére. Szilágyi elmondta, továbbra is alkalmas helyszínnek tartja a párbeszédre a bálványosi szabadegyetemet. Lapzártánkig különben sem Markó Béla szövetségi, sem Kelemen Hunor ügyvezető elnök nem válaszolt telefonhívásainkra.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
Hirdetés
Hirdetés