2011. augusztus 22., 15:262011. augusztus 22., 15:26
A szakemberek a legális drogok okozta kockázatokat tanulmányozták, beleértve „a jelenség on-line vonzatát is”.
„2008-ban csekély érdeklődés mutatkozott az etnobotanikumok iránt, a csúcsot 2010 első felében lehetett észlelni. A növekvő tendencia múlt év ősze tájékán visszaállt, hogy aztán az év utolsó hónapjaiban ismét enyhén csökkenjen, majd ezt követően erőteljes növekedést jegyeztek és 2011 áprilisában megint lanyhult az érdeklődés e szerek iránt” - áll az ANA által hétfőn közzétett jelentésben.
Az ügynökség alkalmazottai más civil szervezetekkel partnerségben vizsgálták több internetes forrás tartalmát – etnobotanikai szereket árusító honlapok, keresőprogramok lehívásai, fórumokon és ismeretségi hálózatokon folytatott társalgások.
„A legnagyobb érdeklődés Kolozsváron, Bukarestben és Iaşi-ban tapasztalható” - állítják az ANA képviselői.
Az etnobotanikai szerek iránti érdeklődés csökkenő, illetve növekvő erőssége „egybeesik a legális drognak számító szerek ellenőrzés alá vonását szolgáló jogszabályok bevezetésének időpontjaival”.
A drogot és drogfüggőséget monitorizáló európai központ 2009-ben készült kutatásai során felderítettek néhány, könnyű kábítószert forgalmazó on-line üzletet. A tanulmány szerint ezek egyharmada, 37 százaléka Nagy-Britanniában működött, Romániában csupán ezek 7 százalékát fedezték fel.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.