
Fotó: Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV)
Több mint 300 fajta rózsát mutat be az érdeklődőknek a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) szombaton.
2024. június 07., 18:522024. június 07., 18:52
Amint a felsőfokú oktatási intézmény közleményében szerepel, az egyetem keretében működő kertészeti kutatóközpontba várják az érdeklődőket 10 és 20 óra között. Az évente megrendezett, Kolozsvári illat elnevezésű eseményen rózsatermesztési tanácsokat is adnak az érdeklődőknek a szakemberek.
Fotó: Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV)
Egészen pontosan 320 rózsafajtát és több mint ezer hibrid fajtát lehet megtekinteni. Gabriela Roman, a kutatóközpont rózsagyűjteményének felelőse elmondta, az intézményben számos fajtát nevelnek a nemzetközi értékelési szabványok szerint. „A gyűjteményben és a kísérleti területeinken található fajták és hibridek szemet, szívet gyönyörködtetnek. A Romániai Rózsabarátok Egyesületével közösen hívjuk az érdeklődőket megcsodálni a rózsák virágzását” – tette hozzá.
Fotó: Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV)
A Romániai Rózsabarátok Egyesületének alapító tagja az egyetem, 1990-ben hozták létre rózsaspecialisták és rózsabarátok, és a Rózsa Világtársasághoz (WRF) tartozik. Az egyesület fő célja a rózsakultúra népszerűsítése, konferenciákat és gyakorlati bemutatókat szerveznek, részt vesznek európai szakrendezvényeken. Az egyesület évente kétszer jelenteti meg a Rosarium magazint.
Fotó: Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV)

Románia különböző régiói, többek közt a Székelyföld, Szilágyság, Szatmár, a Mezőség, Moldva is képviselteti magát az egyetemi hallgatóknak köszönhetően a gasztronómiai fesztiválon.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
szóljon hozzá!