Hirdetés

Kolozsvár: Városnapok a TIFF alatt

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A kincses város önkormányzata jövőre, május utolsó hétvégéjén, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivállal (TIFF) egyidőben rendezi meg első ízben a kolozsvári városnapokat. Erről keddi ülésén döntött a helyi önkormányzat.

Kiss Előd-Gergely

2010. november 11., 09:022010. november 11., 09:02

László Attila, Kolozsvár alpolgármestere szerint racionális döntés született, Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az EMNT regionális elnöke pedig úgy véli, a határozat egybecseng a korábbi egyeztető megbeszéléseken a politikai pártok és civil szervezetek között kialakult konszenzussal. Ugyanakkor a város lakosai is a május végi időpont mellett szavaztak az idei TIFF alatt készített közvélemény-kutatás során.

Ugyan a város hivatalos ünnepén is lesznek majd magyar rendezvények, László Attila és Gergely Balázs egyaránt úgy nyilatkozott, a kolozsvári magyarság főrendezvénye továbbra is az augusztusi magyar napok marad. A Krónika kérdésére, hogy a két rendezvénysorozat nem megy-e egymás rovására, az RMDSZ és az EMNT képviselője egyaránt határozott nemmel válaszolt. „A város elbír havonta egy rendezvénysorozatot” – szögezte le László Attila.

Az elöljáró álláspontja alátámasztásaként elmondta: májusban amúgy is eléggé zsúfolt kiállítások és egyéb kulturális rendezvények tekintetében a város, a két rendezvénysorozat jól kiegészíti majd egymást. „Két eltérő jellegű rendezvényről beszélünk, nem üti egyik a másikat” – sietett tisztázni Gergely Balázs is. Hozzátette: a városnapok költségeit az önkormányzatnak kell állnia, de oda kell figyelni, hogy ne legyenek alulreprezentálva a magyar rendezvények.

„Vonják be az eseménysorozat szervezésbe a kolozsvári magyar közösséget is” – fogalmazta meg elvárásait a politikus. Kérdésünkre, nem tart-e attól, hogy a román többség háttérbe szorítja majd a magyar rendezvényeket, Gergely Balázs úgy fogalmazott: jogos lehet az ilyen típusú félelem, az RMDSZ felelőssége, hogy ez ne történhessen meg. „Nyomást mi is tudunk gyakorolni, de nekik vannak meg erre az eszközeik” – nyilatkozta lapunknak a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, utalva arra, hogy csak az RMDSZ-nek vannak önkormányzati képviselői.

„Az RMDSZ felelőssége, hogy egyeztessenek más politikai alakulatok és a civil szervezetek képviselőivel. Mi sem sajátítottuk ki a Kolozsvári Magyar Napokat, ők se a saját politikai céljaikra használják fel a májusi rendezvénysorozatot. Eddigi megbeszéléseinken megegyeztünk abban, hogy számítunk egymás segítségére” – összegzett Gergely Balázs. László Attila ugyanakkor elmondta, jövő év elején, a város 2011-es költségvetésének megszavazásakor derül ki, hogy mennyi pénzt szán a városvezetés a városnapokra, illetve a Kolozsvári Magyar Napokra. Ami a városnapok programját illeti, az elöljáró közölte, természetesen egyeztetnek a kolozsvári magyar civil szervezetekkel, egy szakmai testület fogja majd eldönteni, milyen rendezvényekre kerül sor. „Nem az önkormányzat tiszte, hogy beleszóljon szakmai kérdésekbe” – szögezte le az alpolgármester.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés