
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
A második félév kezdete óta koronavírussal diagnosztizált diákok fele Kolozs vagy Arad megyei, illetve bukaresti – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
2021. február 12., 10:302021. február 12., 10:30
Mint részletezte, a fővárosból, valamint Arad és Kolozs megyéből összesen 122 koronavírusos diákról érkezett jelentés csütörtökön18 óráig. Ez az egész országban regisztrált fertőzött diákok számának pontosan a fele – jegyezte meg.
A miniszter a Digi 24 hírtelevízió csütörtök esti műsorában megismételte azt a felhívást, hogy

A február 8-a és 11-e közötti időszakban 244 tanuló és 329 tanügyi alkalmazott fertőződött meg koronavírussal – jelentette be csütörtök este az oktatási minisztérium.
Az oktatási tárca vezetője ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy az elmúlt napok tapasztalatából kiindulva
ugyanis „továbbra is fokozott óvatosságra van szükség”.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
szóljon hozzá!