
Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Árvai Károly
Már az egészségügyben dolgozókat is „megfertőzte” a vírustagadás: a Temesvári CFR-kórház egyik ápolónője – aki nem hisz a Covid-19 létezésében – elkapta a betegséget, és minden bizonnyal miatta lett koronavírusos több kollégája és páciense is.
2020. július 08., 15:392020. július 08., 15:39
Virgil Musta, a Victor Babeș-játványkórház osztályvezetője szerint az asszisztens a munkahelyén és otthon sem tartotta be a védekezési előírásokat.
Nem teheted meg, hogy semmit se tarts tiszteletben, megfertőződj, majd behozd a vírust a kórházba” – fakadt ki a Sursa de Vest által idézett Virgil Musta. A járványosztály vezetője szerint hamarosan kiderül, hogy a megfertőzött személyek panaszt tesznek-e, de valószínűsíthető, hogy az ápolónőnek „nagy problémái lesznek a jövőben”.
A DeBanat.ro portál szerint a július elején megfertőződött asszisztensnő eddig hat személynek – két kollégának és négy betegnek – adta át bizonyítottan a vírust. A CFR-kórház vezetősége fegyelmi eljárást indít ellene a járványhelyzetben foganatosított intézkedések, előírások be nem tartása miatt. Stela Iurciuc kórházigazgató szerint megtörténhet, hogy bűnvádi feljelentést is tesznek a koronavírus elleni védekezés meghiúsítása vádjával. Közben az érintett egészségügyi dolgozó saját kérésre már elhagyta a Victor Babeș-kórházat.
Miután nagy mértékben megcsappant Parajd és a térség idegenforgalma a tavaly májusi bányakatasztrófa után, sok kérdés merül fel a térség turizmusának tovább éltetésével kapcsolatban.
A román szélsőségesek által használt panelek használatát veti Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter szemére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
szóljon hozzá!