
Igen kedvező jelnek tartja a román társadalom demokratizálódása szempontjából Klaus Johannis megválasztását Stefan Ressler, a Német Demokrata Fórum (NDF) Szatmár megyei szervezetének alelnöke, aki szerint az új államelnök pontosan tudja, mit jelent kisebbségben élni, ezért várhatóan kellő komolysággal kezeli majd a romániai magyar közösség sajátos problémáit.
2014. november 20., 19:412014. november 20., 19:41
„Nagy nyitásnak” nevezte a vasárnapi szavazás eredményét az alelnök, hozzátéve: ez a német közösség sikere is egyben, hisz azt mutatja, hogy a román társadalom értékeli e népcsoport korrektségét, precizitását, munkaszeretetét és civilizáltságát.
Stefan Ressler ugyanakkor úgy látja, az NDF és az RMDSZ kapcsolatát nem befolyásolja jelentősen az, hogy a magyar érdekképviselet nem állt ki a német kisebbség egyik vezéralakjának számító Johannis mellett, sőt inkább ellenfelének, Victor Pontának igyekeztek kedvezni.
Hozzátette: bizonyos mértékig meg is tudja érteni azt, hogy az RMDSZ egyes prominensei a szociáldemokraták jelöltjének kampányoltak. Úgy vélekedett, Szatmár megyei viszonylatban – ahol évtizedek óta koalícióban indul a választásokon az NDF és az RMDSZ – bár várhatóan megnövekszik pártja politikai súlya, és az új Nemzeti Liberális Párt (PNL) – melynek színeiben Johannis elnöki mandátumot nyert – is igyekszik közeledni hozzájuk, egyes számú partnerüknek továbbra is a szövetséget tekintik.
Mint fogalmazott, évek óta korrekt és lojális társuk volt a magyar párt, a két kisebbség sajátos érdekei pedig részben fedik egymást, ezért úgy véli, megmarad továbbra is az együttműködés, bár nem zárkóznak el a többi politikai szereplővel való egyeztetésektől sem.
A Szatmár megyei sváb közösség egyébként országos viszonylatban egyedinek számít, mivel – ellentétben például a román etnikumhoz húzó szászokkal – igen jó viszonyt ápolnak hosszú évtizedek óta a magyarokkal, emellett túlnyomó többségük áttért a magyar nyelv használatára.
Nehezen becsülhető meg egyébként, hogy mennyien választanák a német fórumot, ha ez önállóan kezdene politizálni, mivel a szatmáriak jelentős hányada többes identitású – sok a sváb–magyar kettős identitással rendelkező ember, de nem számít ritkának az sem, hogy valaki egyszerre vallja magát svábnak, magyarnak és románnak, mivel igen gyakoriak a vegyes házasságok.
Amint Stefan Resslertől megtudtuk, bár a népszámláláson mindössze valamivel több, mint 5 ezren vallották Szatmár megyében németnek magukat, az NDF szavazótábora ennél jóval bővebb, hisz hét községben van polgármesterük, és az RMDSZ-szel közös listán bejutott megyei, városi és községi tanácsosaik is vannak szép számmal. Ressler leszögezte: az etnikai hovatartozástól helyi szinten szerinte a választók számára fontosabb a jelölt személye, mert ha az illető hiteles, bármely párt színeiben indul, megszavazzák.
A Klaus Johannist ért RMDSZ-es kritikákra vonatkozó kérdésünkre az alelnök kifejtette: biztos abban, hogy az új államelnök kellő komolysággal kezeli majd a magyar kisebbség sajátos problémáit.
A Székelyföld autonómiája kapcsán kifejtette: maga sem ért egyet azzal, hogy egyetlen régiónak többletjogokat biztosítsanak az ország többi részével egyáltalán nem törődve. Hozzátette: legyen szó akár etnikai, akár gazdasági autonómiáról, abban biztos, hogy Klaus Johannis végighallgatja majd az érveket, és ha úgy is határoz, hogy egy-egy törekvést nem karol fel, döntését mindenképp értelmes érvekkel támasztja majd alá.
Stefan Ressler szerint az elnökválasztás második fordulójának eredményei világosan megmutatták, hogy a magyarság tömegesen Klaus Johannis mellett foglalt állást – százalékos arányban a legtöbb szavazatot például Hargita megyében kapta –, ezt pedig véleménye szerint az elnök nem felejti majd el.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök húsvéti pásztorlevele
Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspökének húsvéti pásztorlevele
Sikkasztás bűncselekményének gyanúja miatt bűnvádi eljárást indítottak a Kolozs megyei rendőrök, mivel felmerült a gyanú, hogy javakat tulajdonítottak el a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal felújításának munkatelepéről.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökének húsvéti pásztorlevele
Áramlopás gyanúja miatt tartottak nagyszabású rendőrségi akciót Maros megyében, amelynek nyomán három férfit 24 órára őrizetbe vettek. A hatóságok szerint az érintettek illegális berendezések segítségével csatlakoztak közvetlenül az elektromos hálózatra.
A bizonytalanság, háborúk és válságok terhe alatt élő világban az ember biztonságra vágyik. A húsvéti üzenet választ ad: Krisztus feltámadása hitünk alapja, reménységünk és jövőnk biztosítéka – hangsúlyozza Kolumbán Vilmos József református püspök.
Határrendészekből és vámosokból álló közös csapat, kutyás egységek közreműködésével, egy légpuskát és 200 darab lövedéket talált a csomagok ellenőrzése során a kolozsvári nemzetközi repülőtéren.
Közel kétmillió euró értékű finanszírozást nyert el a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság és a Dél‑Nyugat Szatmár Vidékfejlesztési Akciócsoport az egyedül élő, alacsony jövedelmű idősek támogatására a Nagykároly és Tasnád térségében.
Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.
Van valami különös varázsa annak, amikor egy kisgyerek először vesz a kezébe tojásírót. Videós riportunkban mi is jelen voltunk a Hagyományok Háza tojásírást oktató több foglalkozásán Kolozsváron.
szóljon hozzá!