2011. augusztus 05., 06:572011. augusztus 05., 06:57
A Míves emberek sokadalmára déltől lehet ellátogatni, a meghívott polgármesterek köszöntői pedig négy órától hangzanak el. A péntek este leginkább a mozgás jegyében telik – az érdeklődők többek között aerobikbemutatón, az iskola mazsorett- és tánccsoportjának előadásán, gitárkoncerten, valamint különböző táncos rendezvényeken vehetnek részt. Este nyolc órától Bodnár Tibor, Vinczeffy Stefánia és a Megatone könynyűzenei koncertjeire kerül sor, a napot pedig utcabál zárja. Szombat reggeltől Magyar Ízek Főzőversenyt és borversenyt rendeznek, emellett asztalitenisz- és lábteniszbajnokságra látogathatnak el az érdeklődők. Az önkéntes tűzoltók mentési gyakorlatának bemutatóját a Pipacsok Néptáncegyüttes által szervezett néptáncgála követi. Az esti tűzijátékot a Kormorán előadása teszi hangulatosabbá. A Kistérségi Napok utcabállal, valamint a Role együttes és Bodnár Tibor koncertjével ér véget.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!