
Fotó: Primăria Orăștie
Kilenc és tizennégy év közötti gyerekek rongálták meg hétfőn Szászváros egykori zsinagógáját – derítette ki a rendőrség.
2021. június 29., 14:292021. június 29., 14:29
A gyerekcsapat a kulturális központként szolgáló ingatlan valamennyi ablakát kitörte, számolt be a Știrile Transilvaniei. A hírportál szerint a Hunyad megyei város rendőrségének kevesebb mint 24 óra alatt sikerült azonosítani az elkövetőket.
A szászvárosi polgármesteri hivatal közleményben ítélte a történteket, rámutatva: bár a zsinagóga már nem szolgál spirituális hajlékként, határozottan rosszallják a történteket, ezek ugyanis szerintük a nevelés és a civil öntudat hiányára utalnak.
„Épp ezért nagyon sajnáljuk és meg vagyunk rökönyödve a történteken” – fogalmaz a polgármesteri hivatal közleménye a tettesek felelősségre vonását kérve. A városháza illetékesei rámutatnak: elhatárolódnak a történtektől és a különböző etnikumok, felekezetek békés együttélését szorgalmazzák.
A szászvárosi zsinagógát hétfőn rongálták meg, ismeretlenek a zsidó imaház valamennyi ablakát kövekkel kitörték. Az épület a 2000-es évek elején volt felújítva.

Ismeretlenek megrongálták a szászvárosi zsinagógát, betörték a zsidó imaház ablakait, hátsó ajtaját.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!