
Fotó: Krónika
A helybéliek úgy vélik, minden jel arra utal, hogy az Állami Birtokokat Kezelő Ügynökség (ADS) által árverezett épületegyüttest moldvai cégeknek szeretnék átjátszani. A feltételezést az elővásárlási joggal rendelkező önkormányzat elöljárói is megerősítették, miután a hétvégén kiderült: a felszámoló nem hajlandó a polgármesteri hivatal rendelkezésére bocsátani a tenderfüzetet, mely alapján a versenytárgyalást tartják. „Amikor elmentem a volt állami gazdaság székhelyére, hogy vásároljam meg a tenderfüzetet, arra hivatkoztak, hogy nincs, de elküldik postán. Azóta is várjuk a postást. Időközben az árverést is meg kellett volna tartani, de szerencsére az utolsó pillanatban sikerült ezt elhalasztatni, különben nélkülünk zajlik le” – panaszkodott Végh József polgármester.
Mint megtudtuk, a polgármesteri hivatal már április 17-én írásban jelezte a licitbizottságnak, hogy élni szeretne elővásárlási jogával. Az ADS illetékesei azonban csak egy bákói és egy Piatra Neamţ-i cégnek juttatták el az árverési részvételhez nélkülözhetetlen tenderfüzetet, az állami gazdaság székhelyétől néhány kilométerre fekvő polgármesteri hivatalhoz nem. A faluban egyelőre nem tudják, ki áll a moldvai vállalkozások mögött, és milyen szándékkal vásárolná meg a 18. században épült kastélyt.
Bár az egykori tulajdonos leszármazottja életben van, nem állt szándékában visszaigényelni az épületet. Néhány évvel ezelőtt maga a polgármester próbálta meggyőzni a Petrichevich Horváth Dániel-kastély örökösét arról, hogy ne szalassza el a visszaigénylési lehetőséget, a Bécsben élő rokon hallani sem akart a számára rossz emlékeket idéző Romániáról.
A romlás állomásai
A részben parkosított nagy udvarral rendelkező kastély, közvetlenül az államosítás után a néptanács tulajdonába került. Nem sokkal ezután a termelőszövetkezet, majd az állami mezőgazdasági vállalat tette rá a kezét. A fénykorát élő szőkefalvi borászatnak köszönhetően a magas pártfunkcionáriusok kedvenc borozóhelyévé nőtte ki magát. A rendszerváltás után egy mezőgazdasági társulás, majd a kétes hátterű mezőgazdasági üzleteiről elhíresült Triţă Făniţă birtokába került. Mivel a vállalkozó üzlete csődbe ment, az adósságok fejében az ADS foglalta le a kastélyt. Az épületcsoport állaga – más erdélyi kastélyokhoz viszonyítva – jónak mondható, ennek ellenére ráférne egy alapos tatarozás. Végh József mindenképpen lebontatná azokat az épületrészeket, amelyeket az utóbbi ötven évben toldottak a kastélyhoz. Az ingatlan legutóbbi tulajdonosa nemcsak a kastélyt, hanem a szőkefalvi, mintegy kétszáz hektáros szőlőst is hagyta tönkremenni. „Láthattuk mi történt a szőlővel, nem akarjuk, hogy a kastély is erre a sorsra jusson” – jelentette ki Végh József polgármester, aki bár nem pályázik újabb mandátumra, továbbra is szívügyének tekinti a kastély sorsát. Fénykorában a kastély reprezentációs helyiségei és lakosztályai fényűzően voltak kialakítva. Keresztes Gyula nyugalmazott építész leírása szerint a falakon belső párkányok, a mennyezeteken stukkódíszek, kemény faajtók, ablakkeretek és falburkolatok, porcelánkályhák és díszes lépcsők tették lakályossá az épület belsejét.
Ki állja a költségeket?
Végh egyébként a megyei tanácstól reméli a segítséget a vételár kifizetéséhez. „A helyi költségvetésből még az 550 ezer lejes kikiáltási árat sem tudnánk előteremteni. Mégis bizakodók vagyunk, mert a megyei tanács elnöke, Lokodi Edit Emőke kampánykörútján megígérte, mindent megtesz azért, hogy a megyei testület állja az összeg nagyobbik részét” – tette hozzá a polgármester. Lapértesülések szerint a költségekbe Szőkefalva és a községközpont, Vámosgálfalva magyarországi testvértelepülései is besegítenének. A polgármester egyébként kettős vagy akár hármas rendeltetést szánna az épületegyüttesnek. Végh József szerint az egyik épületben kulturális központot, a másikban öregotthont lehetne működtetni, az alagsorban pedig borpincét kellene létrehozni. „Az elmúlt évtizedekben a kastély tulajdonosai tettek arról, hogy az egykor híres szőkefalvi szőlősök tönkremenjenek, de a falu mégiscsak a bor útján fekszik, érdemes lenne hát borászatot is nyitni” – vélekedett Végh. Helyettese és egyben lehetséges utódja, Keszegh János már óvatosabban fogalmazott. Szerinte a tervekről mindenképpen ki kellene kérni a szőkefalvi közösség véleményét.
Lapzártáig az Állami Birtokokat Kezelő Ügynökség képviselőit nem sikerült elérnünk. Így azt sem sikerült megtudnunk, mikorra tűzik ki a versenytárgyalás újabb időpontját.
(fotó: Puskás György)
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.