Kisebbségi magyar pártrendszerek

Dolgozatomban ezt a kérdéstszeretném körüljárni rámutatva arra,hogy a kisebbségi politizálás sikerességétegyaránt befolyásolják az egyes országokjogszabályai által meghatározottkeretfeltételek, a szóban forgó kisebbségszociodemográfiai és politikai adottságai,valamint az országon belüli politikai versengésnekés hatalomgyakorlásnak a kisebbségi közösségbenkialakult mintázata.

Magyar kisebbségi politizálás

A kisebbségek politikaiképviseletének vonatkozásában az egyesországok választási törvényhozásaterén négyféle bánásmódazonosítható. A két egymással szögesellentétben álló bánásmód –vagyis a kisebbségek képviseletének ellenzése,illetve biztosítása – kevésbé jellemzőKözép-Kelet- és Délkelet-Európaországaira, valamint a szovjet utódállamokra.Sokkal inkább az figyelhető meg, hogy ezek az országokigyekeznek támogatni a nemzeti kisebbségek parlamentiképviseletét, vagy a negatív diszkriminációtilalmát a pozitív diszkriminációmellőzésével párosítva, semlegesneknevezhető megoldást kínálnak arra a politikaikihívásra, amely a képviselet vonatkozásábanaz etnikai sokszínűségből következik. AMagyarországgal szomszédos országok közülUkrajna az első, Horvátország és Szlovéniaa második, illetve Szerbia meg Szlovákia a negyedikcsoportba sorolható. Románia, az alapítóválasztások alkalmával (1990-ben) biztosítottaa nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét.Azonban 1992 óta ezt csupán támogatja: aválasztásokon induló elismert kisebbségekmár nem automatikusan jutnak egy alsóháziképviselői mandátumhoz – amennyiben a választásipártverseny szabályai szerint számottevőbbképviseletre nem jogosultak –, ugyanis ennek megszerzéseegy szavazatszámban kifejezett, minimális küszöbtúllépéséhez kötött.
Szlovéniában, illetveHorvátországban bizonyos kisebbségek – ígya magyar is – pozitív intézkedésekkedvezményezettjei az ország törvényhozótestületében megszerezhető képviseletet illetően.Az előbbi ország magyarságának politikai életétegyetlen szereplő uralja és szervezi meg: az eddigi négyparlamenti ciklusban az alanyi jogon járó kisebbségimandátumot minden alkalommal elnyerő Muravidéki MagyarÖnkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK).Ez a szervezet legalább kettős identitással bír:egyfelől a pár ezer lelket számlálószlovéniai magyarság kulturális autonómiájánakletéteményese és régótaintézményesült struktúrája, másfelőlpedig „etnikai egypártrendszerben” működő párt,amely ellátja a szóban forgó közösségparlamenti és helyhatósági képviseletét.Mindezek ellenére sem az MMÖNK, sem a szlovéniaimagyarság nem egységes, sőt a magyar kisebbségiközösségeket megosztó centrum-perifériatörésvonal igen beszédes példa. Hiszennéhány esztendeje a központtól, aszlovéniai magyar művelődési és tájékoztatásiintézményeknek otthont adó Lendvátóltávol eső, s közigazgatási szempontbólszlovén településekkel összevont magyarközségek kijelentették, hogy csak kulturálisszempontból tekintik magukat az MMÖNK részének,politikailag nem. Ezzel adtak hangot abbélielégedetlenségüknek, hogy – bárszándékosan felülreprezentáltak az MMÖNKvezető testületében – az összes többi magyarhivatal, valamint a támogatások elosztásakor azarányosság számukra hátrányos elveérvényesül, s így szórványkéntcsekély pénzalapokhoz jutnak.
Horvátországban ellenbena helyi, regionális és országos képviseletiintézményekben – s egyúttal a kisebbségiönkormányzatokban – való részvételgarantált jogáért több magyar szervezetküzd. Ezek, empirikus szemszögből vizsgálva atényeket, a tömb-szórvány ellentétetfejezik ki, amely horvátországi magyar viszonylatban aklasszikus törésvonal-elméletek kétszembenállására települ rá: acentrum és a periféria, valamint a város meg afalu közöttire. Vagyis Eszék-Baranya megyetöbbségében rurális tömbmagyarságakerül szembe a több közigazgatási egységbenkisebb számban élő, s egyúttal magyarközpontnak Zágrábot tekintő szórványmagyarsággal.Az sem közömbös, hogy a két tábor méglegalább két szempontból különbözik:először is a rurális lakosságtársadalmi-gazdasági tekintetben ésérdeklődésében is eltér a zágrábimagyar értelmiségtől, továbbá politikaiszövetségeseket is mások személyébenkeres mind Horvátországban, mind pedig Magyarországon,ami a támogatások megszerzésében éselosztásában tükröződik vissza. A történetielsőbbséget élvező HorvátországiMagyarok Szövetsége támogatta a horvátfüggetlenségi törekvéseket s így aFranjo Tuðman vezette posztkommunista szervezetet, a HorvátDemokratikus Közösséget (HDK) is. Ez s ahorvátországi magyarság háborúsveszteségei, a HMSZ által nem kezelt kisebbségiválsághelyzet vezetett a HorvátországiMagyarok Demokratikus Közössége (HMDK)megalakulásához, amely bár Eszéken jöttlétre, élvezte a zágrábi magyarértelmiség támogatását. A HorvátNemzetgyűlés viszonylatában ez a szervezet mindeneddigi kisebbségiképviselő-választástmegnyert magyar ellenfeleivel szemben, ám a helyi, regionálisés kisebbségi önkormányzati választásokoninkább egyensúlyról lehet beszélni a HMDKés a HMSZ–MESZ (Magyar Egyesületek Szövetsége)„koalíció” viszonylatában.
A nemzeti kisebbségek hátrányoshelyzetét kompenzáló szabályozásnakaz ellenkezője figyelhető meg Ukrajna esetében, ahol2004-gyel bezárólag a hatályos jogszabályokközvetett módon ellehetetlenítették akisebbségi pártok működését. Éppenezért a Kárpátaljai Magyar KulturálisSzövetségnek és az Ukrajnai Magyar DemokrataSzövetségnek a politikusai szervezeteik – vagyéppenséggel a többségi nemzet valamelypártjának is a – támogatásával,független képviselőként szereztek felváltva,egymással rivalizálva országgyűlésiképviselői mandátumot. A törvények továbbiszigorodása pedig arra kényszerítette kétévvel ezelőtt a fenti szövetségeket, hogy jogiértelemben is pártnak minősülő szervezeteketjegyeztessenek be, de 2006-ban már így sem volt esélyükmandátumot szerezni az ukrán Legfelsőbb Tanácsban.
Az előbbi esetekkel ellentétbenRomániában, Szerbiában és Szlovákiábana magyar kisebbséget képviselő politikai szervezetek,legalábbis a választási versengésviszonylatában, a pártokkal azonos elbírálásalá esnek, s mindeddig a szokványos pártversenykörülményei között szereztek parlamentiképviseletet. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnekkomoly kihívója mindeddig nem akadt, bár azRMDSZ legitimitását több ízbenmegkérdőjelező s az utóbbi években nevétigen gyakran változtató Kiss Kálmánvezette szabadelvű „ellenpárt” többször indulta szövetséggel szemben különbözőválasztások alkalmával.
A szerbiai magyar politikai szervezetek„genealógiájának” tekintetébenföltétlenül meg kell említeni azt a tényt,hogy a hosszú távon legfragmentáltabb magyarkisebbség összes politológiai értelembenvett pártjának – azaz a választásiversenyben részt vevő alakulatának – azanyaszervezete a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége(VMDK), amelynek 1990–
1996 között nem voltversenytársa. A VMDK-tól a domináns etnopártszerepét 1996-ban, a megjelenésekor a MagyarokVilágszövetsége, valamint a Horn-kormánytámogatását élvező VajdaságiMagyar Szövetség (VMSZ) vette át, de azosztódással történő szaporodástennek a szervezetnek sem sikerült elkerülnie. Összességében1990 és 2007 között nyolc magyar szervezet működötta Vajdaságban, de ennek ellenére enyhe túlzása vajdasági magyar pártok atomizálódásárólbeszélni. Az utóbbi kilenc esztendő folyamánkét – némileg változó összetételű– tömb alakult ki, amelyek rendre a Kasza Józsefvezette VMSZ, illetve az önmagát a kezdeti VMDKörököseként definiáló,tevékenységében annak eredeti programjátmeg céljait követő, mi több, az elődpártelső elnöke, Ágoston András vezette VajdaságiMagyar Demokrata Párt köré csoportosulnak. Sőtújabban a két tömb egy pólusra, éstovábbi két pártra zsugorodott.
A legtöbb kisebbségi magyarpolitikai szervezet, számszerűen tíz Szlovákiábanműködött, de választásokon ebből mindösszehét vett részt. Ez utóbbiakbóltulajdonképpen négyen (az EgyüttélésPolitikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, aMagyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt)alkotják 1998 óta a sok tekintetben meglehetősensikeres Magyar Koalíció Pártját. AVilágszövetség támogatásátélvező Magyar Föderalista Párt, bár2002-ben némi sikerrel szerepelt a helyhatóságiválasztásokon, nem képvisel számottevőerőt, a Meèiar-rezsim kreálta magyar „ellenpárt”,a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésértés a Jólétért pedig csupán1998-ban próbálta felvenni a versenyt a „négyeskoalícióval” – sikertelenül. (Megjegyzendő: apolitikai szóhasználattal ellentétben nemnevezem ellenpártnak a domináns etnopárt vagyetnikai hegemón minden vetélytársát,csupán a „külső megrendelésre” létrehozottés/vagy kisebbségidegen szervezeteket.)

Belső demokrácia és választásisikeresség

Az esetek leírásábólnem nehéz arra következtetni, hogy a kisebbségegységes politikai fellépése sokkal inkábbpolitikai sikerre vezet, mint az erők elaprózása. Ezekaz adatok, s a rájuk építő kutatások,azt mutatják, hogy a pártverseny eredményeképpenmegszerzett politikai képviselet tekintetében avajdasági magyarság áll a legrosszabban, afelvidéki pedig a legjobban. A „középmezőnyt”mi, erdélyi magyarok alkotjuk.
A fragmentáltság versusegység kérdéskörét a fentiektükrében, az időnként majdnem mindenüttmegjelenő újabb és újabb alternatívszervezetek kontextusában, illetve a politológiánaka demokratikus politikai berendezkedésekre, valamintpártrendszerekre vonatkozó meglátásaivonatkozásában érdemes tárgyalni.
Mindenekelőtt azt kell megjegyezni,hogy az egypártrendszerek nem demokratikusak, nemletéteményesei a szabadságnak. Emellett azegypártrendszerek pártjai nem képesek mindenpártfunkciót ellátni, pontosabban képtelenekstrukturálni a közvéleményt s a kialakultpolitikai berendezkedés legitimitásánakmegőrzéséhez hozzájárulni. Ez nem aztjelenti például, hogy az RMDSZ nem vesz részt aromániai közvélemény strukturálásában,illetve nem legitimálja Románia 1989 utánidemokratikus politikai berendezkedését, hanem azt, hogyaz erdélyi magyar közvéleménystrukturálásának, valamint a romániaimagyarság politizálása legitimálásánakfeladatát képtelen egyedül ellátni, főkénthogy a több mint tíz évvel ezelőtt programcélkéntmegfogalmazott belső pluralizmusa önmagát lassan-lassanfölszámolja, s oligarchiával helyettesíti.Vagyis az RMDSZ a romániai magyarság vonatkozásábaninkluzív kormánypárttá lett, amelybizonyos társadalmi csoportosulásokat elismer éskoordinál, sőt egyes autonóm érdekeklétjogosultságát is elismeri, másokatviszont kizárni igyekszik, hogy megakadályozza a komolyvetélytársak színrelépését.Ezáltal pedig, éppenséggel a különféletámogatások elosztása felett gyakoroltellenőrzése miatt is, az egypártrendszerek pártjaihozhasonlóan patronázselosztó hálózatkéntis működik. További gond a romániai magyarságegypárti berendezkedésével, hogy olyanközösségre „telepedett rá”, amely a jelekszerint politikai kultúrája, társadalmiszerkezete s politikai artikuláltsága tekintetébenegyaránt pluralisztikus.

Következtetések

A romániai magyarsággalkapcsolatos fentebbi észrevételeket a Kárpát-medenceimagyar pártrendszerek lassan két évtizedestapasztalatával összevetve, mindenképpenmegfontolandó az „egység a pluralizmusban”metaforával jellemezhető felvidéki modell alkalmazásaErdélyben is, ami voltaképpen nem áll távolaz RMDSZ korábbi elképzeléseitől. Ebben atekintetben érdemes lenne a brassói kongresszusonelfogadott önkormányzati modell bizonyos elveihez, többekközött a belső pluralizmus maradéktalanérvényesítéséhez visszatérni,s újjáépíteni közösségünkpolitikai értelemben vett egységét.

Szász Alpár Zoltán
A szerző politológus