
Fotó: https://www.diocesipadova.it/
Kuba eddigi nunciusát, Mons. Giampiero Gloder érseket nevezte ki Ferenc pápa Románia és a Moldovai Köztársaság új apostoli nunciusává – közölte pénteken a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
2024. február 23., 14:422024. február 23., 14:42
A nuncius pápai követ, az Apostoli Szentszéknek egy adott államhoz, annak a kormányához akkreditált állandó képviselője püspöki vagy érseki rangban. Amint az érsekség közleményében olvasható, Mons. Giampiero Gloder 1958. május 15-én született az olaszországi Asiago-ban.
1986 és 1992 között a Pápai Gregoriana Egyetemen tanult, ahol teológiai doktorátust szerzett, majd az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen szerzett kánonjogi doktorátust 1990-ben. 1988 és 1992 között a Pápai Egyházi Akadémián diplomáciai képzésben részesült.
1992 és 2013 között különböző diplomáciai feladatokat látott el Guatemalában, valamint a Szentszék Államtitkárságán.
2014 és 2019 között a Római Egyház alkamarása, majd 2019. október 11-től a mai napig Kuba apostoli nunciusa. „Főegyházmegyénk papsága és hívei szeretettel köszöntik az új nunciust, kérve életére és szolgálatára a jó Isten áldását” – olvasható a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség közleményében.

Rendhagyó kötet bemutatóját tartották pénteken Kolozsváron: a Romániában nyolc év szolgálatot végző Miguel Maury Buendía apostoli nunciusnak Az ösztöneit követve – anekdotikus történetek állatokkal című könyvét ismerhették meg az érdeklődők.

Nagy-Britannia apostoli nunciusává nevezte ki Ferenc pápa Miguel Maury Buendíát, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusát csütörtökön – írta a Romkat.ro.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!