Hirdetés

Kikosarazta Ecksteint a bihari RMDSZ

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Kikosarazta az RMDSZ elnöki tisztségére pályázó Eckstein-Kovács Pétert a szövetség Bihar megyei szervezete. Traian Băsescu államfő kisebbségügyi tanácsosa – aki tavaly elsőként jelentette be, hogy megpályázza az elnöki posztot – közleményben fejezte ki sajnálkozását amiatt, hogy a partiumiak megakadályozták, hogy részt vegyen a területi szervezet január 8-án, szombaton rendezett küldöttgyűlésén.

Rostás Szabolcs

2011. január 10., 08:532011. január 10., 08:53

Eckstein emlékeztet, hogy – több más területi szervezethez hasonlóan – már december 17-én jelezte e-mailen a bihari szervezetnek, miszerint szeretne részt venni minden olyan gyűlésen, ahol minél szélesebb körben bemutathatja elnökjelölti programját, céljait. Ugyanezt az igényt egy január 6-án küldött átiratban is megerősítette, ennek ellenére az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökétől kapott válaszban a megyei szervezet elnöksége kéréséhez elutasítóan viszonyult.

„Úgy gondolom, hogy az elnökválasztási kampánynak egyenlő esélyekkel, baráti hangulatban, minél szélesebb körű találkozások keretében kell lebonyolódnia. Meggyőződésem, hogy a küldöttgyűlésen részt vevőket is megfosztották attól a lehetőségtől, hogy közvetlenül tájékozódhassanak a jelöltek elképzeléseiről, és hogy párbeszédet folytathassanak az RMDSZ jövőjéről” – nyilatkozta a történtek kapcsán a volt Kolozs megyei szenátor, aki szerint korábban az RMDSZ Hunyad és Szilágy megyei vezetői is elzárkóztak a dialógus lehetősége elől. Eckstein reméli, hogy az RMDSZ megyei és területi vezetőinek többsége a belső demokrácia, az egyenlő esélyek biztosításának és a szabad véleménynyilvánításnak a híve marad, és mégis lehetősége lesz egy minél szélesebb körben folytatott nyilvános megmérettetésre Bihar megyében is.

A bihariak közleményben reagáltak Eckstein ellenvetésére. Ebben Szabó Ödön ügyvezető elnök és Szabó József megyei kongresszusi biztos azzal érvel, hogy Kelemen Hunor és Eckstein számára egyértelműen világossá tették, miszerint csak a kongresszusi küldötteket jelölő küldöttgyűlés után áll módjukban tárgyalni az elnökjelöltekkel, és csak ezek után tudnak állást foglalni egyik vagy másik mellett.

„Felkérjük az elnökjelölteket, ne használják kampányeszközként az áldozati szerepkört, hisz mint nyilvánvalóvá vált, szervezetünk ugyanazon módon viszonyult mind a két jelölthöz, sőt egységesen, ugyanazon szövegezésben válaszolt mindkettőjük felkérésére. Ezen kisebb kellemetlenségtől függetlenül természetesen a levelünkben szereplő vállalások szerint tisztelettel és szeretettel várjuk a megadott időkeretben, február első két hetében a jelenlegi, vagy esetleg ezután jelentkező elnökjelölteket Bihar megyébe” – szerepel a február végi tisztújító kongresszust rendező bihariak válaszában.

Közben háromra bővült az RMDSZ elnöki posztjára pályázók száma, miután Olosz Gergely képviselő a napokban a kézdivásárhelyi szervezet választmányának ülésén informálisan arról tájékoztatta kollégáit, hogy beszáll a versenybe. A szövetség alsóházi frakcióvezetője várhatóan ezen a héten jelenti be hivatalosan indulását, korábban többször hangsúlyozta, hogy szükség van a változásra az alakulatban. Olosz különben közismert a Fidesszel együtt kormányzó, Semjén Zsolt kormányfőhelyettes vezette Kereszténydemokrata Néppárttal ápolt jó kapcsolatáról.

Pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján az elnöki poszttól megváló Markó Béla nem kívánta kommentálni Olosz „nem hivatalos” jelöltségét, nem rejtette véka alá azonban, hogy a megfelelő jelöltnek tartja Kelemen Hunor művelődési minisztert. „Bár egyesek szerint hátrány, hogy Kelemen Hunor sokáig dolgozott mellettem, szerintem inkább előny, mivel megtanulhatta a jót, és elfeledheti azt, ami rossz volt” – jelentette ki Markó.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés