Kik nyaralnak a határőrkaszárnyákban?

Már a jövő héten összeülhet az a vegyes bizottság, mely a Csíkszentmárton és Dãrmãneºti közötti határt és egyben Hargita és Bákó megye határát próbálja rögzíteni. A megyehatár kérdése 1989 óta érzékeny pontja a szomszédos megyék közötti kapcsolatoknak. A problémák abból fakadnak, hogy az 1968-as megyésítéskor a határokat nem Erdély történelmi határain húzták meg, és általában a moldvai megyék javára módosítottak. A határkérdésnek a kommunista időkben alig volt jelentősége; 1989 után azonban a tulajdon-visszaszolgáltatási törvények életbeléptetése után az eltérések egyre több gondot okoztak a határvidéken.
„Precedens értékű lenne, ha sikerülne rögzíteni a két település közötti határt, mert akkor a Neamþ megyeiek is nyitottabbakká válnának. Velük is vannak ugyanis területi problémáink” – nyilatkozta a Krónikának Borboly Csaba (képünkön), a Hargita Megyei Tanács alelnöke. Mint elmondta, a vegyes bizottságban jelen kell legyen Csíkszentmárton és Dãrmãneºti polgármestere és jegyzője, a kataszteri hivatalok, a megyei tanácsok, valamint a prefektúrák képviselői. Borboly a bákóiak jó szándékaként értékelte, hogy korábban azt nyilatkozták, bizonyos feltételekkel akkor is hajlandók átadni az uzvölgyi diáktábort, ha az a bizonyítékok összevetése után a határvonalon kívülre esik.
A megyehatár kérdését a diáktábor hovatartozásának az ügye hozta a figyelem középpontjába. Borbély Károly, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke ugyanis februárban elrendelte a tábor átadását a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóságnak. A Cotidianul napilapnak – mely április végén szellőztette meg az ügyet – azzal érvelt, hogy valamennyi megyében szeretnének tábort létrehozni, Hargita megyének pedig jelenleg egyetlen ilyen létesítménye sincsen. „Ráadásul a tábor épületei mindig is Hargita megye területén voltak” – tette hozzá Borbély. A Bákó megyei elöljárók eleinte egyhangúan elutasították az átadást. A megye volt prefektusai állították, korábban már megvizsgálták az ügyet, és egyértelműen arra következtetésre jutottak, hogy Uzvölgye település és a tábor épületei Bákó megyében találhatók. A település azonban az 1968-as közigazgatási törvény szerint Csíkszentmárton községhez tartozik. Az itt élő néhány személyt Csíkszentmárton lakójaként vették számba a 2002-es népszámláláson, és a választási névjegyzékekben is a csíki község listáin szerepeltek.
„Július közepén úgy tűnt, sikerült meggyőzni a Bákó megyei elöljárókat – idézi fel a történteket Borboly Csaba. – A 20-ára tervezett átadási kísérlet azonban meghiúsult. A bákóiak az utolsó pillanatban visszaléptek, mi pedig nem akartuk azt a látszatot kelteni, hogy erőszakosan vesszük át a területet. Ha megtettük volna, különböző bírósági eljárásokat kezdeményezhettek volna ellenünk.” A következő átadási terminust augusztus elsejére tűzték ki. A negatív felütésű sajtóvisszhangoktól tartva, az Uzvölgyre meghirdetett találkozóra nem hívták meg a sajtó képviselőit. A bákóiak azonban ismét visszatáncoltak, ezért délben a Hargita megyei bizottság Bákóba utazott.

Érvek és ellenérvek
A székelyföldi elöljárók Bákóban szembesültek azzal a dokumentummal, amivel a moldvai tisztségviselők távolmaradásukat igazolták. A Bákó, illetve Hargita megyei kataszteri hivatalok akkori igazgatói, Ion Gavrilescu és Adrian Vulcanescu 1998-ban jegyzőkönyvet írt alá, mely egy 1985-ös kataszteri felmérésre és az 1968-as területrendezési törvényre hivatkozva megállapítja, hogy az uzvölgyi diáktábor a bákói tanfelügyelőség tulajdona. A Hargita megyei küldöttség szintén okmányokkal bizonyította, hogy a tábor ma is viszonylag jó állapotban lévő épületeit a magyar hadsereg építette, és a megyésítéskor meghúzott határvonal értelmében is Hargita megyéhez tartozik. Dossziéjuk időközben, augusztus harmadikai keltezéssel, kiegészült Pál Emeric nyilatkozatával, aki 1974 és 1994 között a megyei diáktáborok ügyvezető igazgatója volt. Pál leírja: 1978-ban a megyei párttitkár helyettesének, Kovács B. Mihálynak az utasítására Bákóba utazott, hogy átvegye a tíz évig ideiglenes használatra kiadott uzvölgyi diáktábort. A helyszínen azonban nem jelent meg a szomszédos megye főtanfelügyelője, így dolgavégezetlenül hazatért. Később szóban közölték vele, hogy bár hivatalosan nem hosszabbították meg a bákóiak szerződését, méltányossági okokból a tábort mégis a moldvaiak használhatják tovább. Akkor Hargita megyében Homoródfürdőn és Kirulyfürdőn is működött diáktábor, Bákó megyében viszont egy sem. Azóta viszont változott a helyzet. A székelyföldi táborok az ingatlanok visszaszolgáltatása nyomán megszűntek, Bákó megyében viszont öt állami tábor működik.
Borboly Csaba szerint a további tárgyalásoknak éppen az 1998-ban, szabálytalanul kiállított dokumentum az alapja, mert azt az akkori törvények értelmében az igazgatókon kívül a 10-10 tagú bizottságok minden tagjának alá kellett volna írnia.

A tét
Gergely András csíkszentmártoni polgármester ma is a község lakójaként tartja számon az öt uzvölgyi személyt. A Csíkszentmártontól 33, Dãrmãneºti-től 25 kilométerre, a hegyek közt fekvő településnek a két világháború között még 300 lakosa volt. Az uzvölgyiek többnyire fakitermeléssel foglalkoztak. Akik máig ottmaradtak, különösen mostoha körülmények között élik öreg napjaikat. A határvitában a szentmártoniak négyezer hektárnyi erdőterületen érdekeltek, igaz ennek mintegy 60 százalékát már visszaadták a közbirtokosságnak, s a falubeliek már gazdálkodnak is rajta. Az erdők helyzete a polgármesteri hivatal birtokleveleinek alapján egyértelmű, a szomszédos önkormányzat néhány éve csak a legelők jogviszonyát vitatja, de jelenleg ezeket is a szentmártoniak használják. „Az 1968-as 2-es számú közigazgatási törvény világosan kimondja, hogy Uzvölgy Csíkszentmártonhoz tartozik. A jelenlegi határ nem az Uz mentén húzódik, hanem kikerüli a falucskát, és egyértelműen Szentmártonhoz csatolja. Mindezt Dumitru Cojocaru, Dãrmãneºti polgármestere is elismeri, így számomra rejtély, miért nem lehetett mostanáig alkalmazni a törvényt” – mondta Gergely András. A jogi helyzetnek a tisztázása komoly távlatokat nyithat meg a festői elhelyezkedésű Uzvölgyben: ha visszatérne Csíkszentmárton tulajdonába, ki lehetne használni a tábor adta turisztikai lehetőségeket, és nem utolsósorban pályázni lehetne az odavezető, gépkocsival pillanatnyilag szinte járhatatlan földút kijavítására. Addig azonban minden kezdeményezés zsákutcába vezet, a szentmártoniak pedig az adóbevételekből befolyó összegektől is elesnek. Maga a tábor negyedik éve áll kihasználatlanul, elsősorban az útviszonyok miatt. A néhai honvéd laktanya kilenc épülete kétszáz vendég elszállásolására alkalmas.

Várakozó állásponton
Dãrmãneºti elöljárója, Dumitru Cojocaru polgármester korábban hevesen tiltakozott a megyehatár kiigazítása ellen. Tegnap lapunknak kifejtette: a megyei pártbizottság tagjaként maga is jelen volt 1968-ban a jelenlegi határvonal megállapításánál. Kijelentette, a mostani eseményeket nem kommentálja; mégis hozzátette: „Biztos vagyok benne, hogy ezt a kérdést a csíkszentmártoni birtoklevelek hitelessége fogja megoldani.”
A hivatalosságok egyébként szemlátomást óvakodnak attól, hogy az újabb, napokon belül sorra kerülő terminusnak túl nagy hírverést csapjanak. Általános az a nézet, hogy árt az ügy megoldásának, ha egyik vagy másik oldalon az érzelmekre apellálnak. Jakab Lőrinc