„A kormány a választások előtt egy hónappal pénzt oszt, mintha a saját zsebéből tenné ezt, és annak ad, akinek akar. Az RMDSZ, a liberálisok és a szociáldemokraták kényük-kedvük szerint bánnak az állami tartalékkal” – mondta a városvezető.
Maros megye számára a sorrendben első kormányhatározat előbb 15 milliót irányzott elő, majd 47,8 millió lejre növelték az összeget, a második határozattal. Kifogásolta, hogy Marosvásárhely nem kapott idén pénzt sem a hulladéktározóra, sem a terelőutakra, habár régen leadták az ezekkel kapcsolatos projekteket. Ugyanakkor a távfűtés korszerűsítésére is pénzt várt a város, de a költségvetés-kiigazításkor sem kapott semmit. Szóvá tette: miközben Szováta 1 millió lejt kap, a megye másik kisvárosa, Marosludas csak 100 ezer lejhez jut, és a leghátrányosabb helyzetben levő Dicsőszentmárton (polgármesterét a PDL juttatta vezető állásba) kimaradt a támogatott települések köréből.
Dorin Florea elmondta: az ügy kivizsgálása érdekében nyílt levélben fordulna az Európai Bizottság elnökéhez, José Manuel Barrosóhoz. Ugyanakkor a megye minden polgármesterének is levelet küldött, hogy tiltakozzanak az ilyenfajta részrehajlás ellen.
A megyei önkormányzat elnöke, Lokodi Edit Emőke elmondta, ezeket az összegeket kormányhatározat útján juttatják a városoknak, községnek, ebbe a megyei tanácsnak nincs beleszólása. Borbély László fejlesztési miniszter a Krónika megkeresésére úgy nyilatkozott: a leosztás valóban aszerint történt, ahogy a polgármesterek a pártokat képviselik a megyében. Tehát az RMDSZ-vezetés alatt álló önkormányzatok az összeg 43 százalékát kapják meg. „Dicsőszentmártont az elmúlt négy évben hangsúlyosan támogattuk. Ugyanakkor Marosvásárhely az utóbbi időben 40 millió lejt kapott a hőközpontok korszerűsítésére, és négy sportcsarnokot épített a kormány a városban. Ezekről megfeledkezik a polgármester, amikor vagdalkozik” – mondta a tárcavezető.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.