Hirdetés

Kifogásolják a zöldövezet megszüntetését

,,Kolozsvár főterének mai arculatát mar a tizenkilencedik században kidolgozták, és ez így harmonikus. Nem értünk egyet azzal, hogy a tér felújítása során megszűnjön a zöldövezet, mint ahogyan azzal sem értünk egyet, hogy Kolozsváron egyetlen négyzetméternyivel is zsugorodjanak a zöldövezetek" - jelentette ki tegnap a Mátyás-szoborcsoportnál tartott sajtótájékoztatóján Gergely Balázs.

Hírösszefoglaló

2009. február 03., 15:292009. február 03., 15:29

A Magyar Polgári Párt (MPP) kolozsvári polgármesterjelöltje mindezt azt követően fejtette ki, hogy elemezte a Főtér felújítási-átépítési terveit.

Az MPP polgármesterjelöltje hétfőn délelőtt a polgármesteri hivatalban járt, ahol a központi városkép, valamint a Főtér átrendezési terveiről érdeklődött, tájékozódott. ,,Félnapi kilincselés után, de végül is gond nélkül sikerült hozzájutnunk a Főtér felújítási terveihez, amelyekről másolatokat készíthettünk. Első látásra is feltűnt, hogy a közvélemény csak részben tájékozott a Főtér felújítási projektjéről. Úgy érzem, hogy a lakosság által még nem ismert részleteket is be kell mutatni\" - magyarázta a polgármesterjelölt.

Elmondása szerint a tervek rengeteg jó elemet tartalmaznak, ilyen például a Deák Ferenc utca egyik oldalának már megvalósult sétálóutcává való átalakítása, valamint az autós forgalom Szent Mihály templom főbejárata, illetve szentélye felőli utcákból való kitiltása, de - Gergely megfogalmazása szerint - több hiba is észlelhető az eddigi kivitelezésekben. Példaként említette, hogy a különféle villamos, telefonos, vagy internetes kábeleket továbbra sem helyezték a föld alá, ugyanakkor felhívta a figyelmet: a Mátyás-szobor előtti téren feltárt római kori falmaradványok konzerválása nem szakszerűen történt. ,,A leleteket borító üveglapok nem teszik lehetővé a maradványok szellőztetését, emiatt a bepárásodás következtében azok nem láthatok, de még nagyobb gond az, hogy a szellőztetés hiánya miatt a kőleletek 2-3 év alatt erodálódnak\" - magyarázta az alapszakmáját tekintve régész Gergely Balázs.

A polgármesterjelölt arra is kitért, hogy a Mátyás-szoborcsoportot továbbra is deszkaállványok veszik körül, de a felújítás meg mindig nem indult el, mivel ,,a magyar és a román kormány egymásra mutogat\". ,,Elvárjuk, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal határozott lépéseket tegyen a szoborcsoport helyreállítása érdekében\" – szögezte le Gergely Balázs.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés