
2011. szeptember 27., 06:262011. szeptember 27., 06:26
Mint arról beszámoltunk, egy héttel ezelőtt az iskolaépület középső részének műszaki átadásakor felkerült az épület homlokzatára az eredeti Rom. Kath. Főgimnázium felirat, illetve minden osztályterembe – mind a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, mind a Márton Áron Gimnázium osztályaiba – a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia által készíttetett fakeresztek. Az egyházi szimbólumokat volt diákok helyezték el az osztálytermek falára.
A Márton Áron Gimnázium tantestülete utólag kiadott közleményében azt állítja, az egyházi szimbólumok elhelyezése kapcsán „kész helyzet” elé állították a testületet. „A tulajdonos egyház képviselője sem szóban, sem írásban nem kereste meg előzetesen ilyen kéréssel iskolánk vezetőségét, így semmilyen egyeztetés nem folyt erről a témáról” – fogalmaz a nyilatkozatban Varga László, a gimnázium igazgatója.
A nyilatkozat szerint a szimbólumok elhelyezéséről júniusban tárgyaltak Antal Attila alpolgármesterrel az iskola felújítását vezető bizottságban, mint elhangzott, „a Márton Áron Gimnázium osztálytermeibe is ugyanazokat a jelképeket kellene feltenni, mint a Segítő Mária Gimnázium termeibe”. Az igazgató szerint ezzel szemben az iskola tantestülete azt kérte, hogy maga dönthessen a tanintézet identitását kifejező jelképekről, és vállalta, hogy javaslatait az alpolgármester által megadott időpontig felterjeszti véleményezésre a polgármesteri hivatalba. A nyilatkozat szerint ez július 7-én megtörtént, az egyik javaslatban Márton Áron püspöki címere és jelmondata, a másikban Csíkszereda címere szerepelt, kereszt nélkül. Ezt a javaslatot azonban – amint kiderült – az alpolgármester indoklás nélkül elutasította, az igazgatóság újabb levelére nem válaszoltak, és szeptember 10-én a felújításon dolgozó munkások Ráduly Róbert polgármester utasítására elhelyezték a kereszteket az osztálytermek falain. Az iskolakezdés után a kereszteket az igazgató levetette, majd – amiről a Krónika is beszámolt – szeptember 18-án ünnepélyes keretek között a polgármester, egyházi képviselők és a sajtó jelenlétében a szimbólumokat ismét visszahelyezték a falakra.
Varga László igazgató közleményében hangsúlyozza: a tantestület a vallást értéknek, az egyházat pozitív társadalmi tényezőnek tekinti, az egyházi szimbólum eddigi rendezvényeiken, különböző helyszíneken megjelent, azonban nem tudnak egyetérteni a kereszt parancsszóra történő elhelyezésével minden osztályteremben, azzal, hogy „a vallási jelkép politikai-hatalmi jelvénnyé változzék”. „Nem tudunk egyetérteni az eljárás módjával, amely a demokrácia látszatára sem törekszik, eleve figyelmen kívül hagyva, vagy nem is feltételezve, hogy tudatos és felelős, a helyzet elemzésére és választásra képes (és arra illetékes) vezetőségről és tantestületről van szó. Pedagógiai-nevelési felfogásunk nem az erőszakra épül. Meggyőződésünk, hogy a hit nem alakítható ki erőszakkal, a szeretet pedig nem kényszeríthető ki. Az erőszak módszere nem a hithez való kötődést erősíti, hanem éppen ellenkező hatást vált ki: elutasítást vagy képmutatást szül. Éppen ezért gondoljuk: ami történt, visszaélés az egyébként mindannyiunk által tisztelt jelképpel. Ugyanakkor elutasítjuk a hangulatkeltés és a nyomásgyakorlás minden formáját, amely megzavarja a nevelői-oktatói munkához, a minőségi tanításhoz-tanuláshoz szükséges nyugodt légkört. Végső soron tanári hivatásunk betöltésében akadályoz, amely elhívatottság nélkül intézményünk nem szolgálhatja a térségben vállalt hagyományos szerepét, a szükségszerűen nemzeti értelmiségi utódképzést” – áll a tantestület által írt nyilatkozatban.
Darvas Kozma József esperes plébános a tulajdonos Római Katolikus Egyház képviselőjeként a Krónikának elmondta, szeretne elbeszélgetni a tantestülettel, mert úgy véli, egyoldalú tájékoztatás történt az ügyben. „Mielőtt átadtuk a déli szárnyat, született egy döntés egy bizottsági ülésen, hogy egységes jelt teszünk az egész épületben, minden teremben. Ezt akkor mindenki elfogadta, és ehhez tartottuk magunkat” – magyarázta az egyházi elöljáró, hozzátéve, nem emlékszik, hogy ezen a bizottsági ülésen jelen volt-e Varga László igazgató. Az esperes ugyanakkor az igazgatóval folytatott korábbi beszélgetés kapcsán leszögezte, nincs kikötése azzal kapcsolatban, hogy a kereszt jobb, illetve bal oldalán milyen címert vagy más jelképet helyeznek el, akár Márton Áron püspök címerét is kitehetik. „Amikor a munkások feltették a kereszteket, volt egy szóváltás a polgármester úr és az igazgató úr között, és másnap az igazgató egy iskolai alkalmazottal levetette a kereszteket. Négyszemközt és az alpolgármester jelenlétében is kértem az igazgató urat, hogy helyezze vissza a kereszteket, ő pedig kérte, hogy beszéljünk a tanfelügyelőséggel is erről. Megtettük, a tanfelügyelőségnek nem volt kifogása a kereszt ellen, hiszen nem ütközik törvénybe az elhelyezésük” – részletezte Darvas Kozma József.
Hozzátette, szerinte a kereszt mindenkinek egyformán keresztény szimbólum, nem sérti senki jogait. Mint hangsúlyozta, a keresztek visszahelyezésének gesztusában nincs politika, csupán úgy véli, nem működik jól a kommunikáció a Márton Áron Gimnázium és a polgármesteri hivatal vezetősége között.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.