
Fotó: Molnár Edvárd/MTI
Míg Szilágy, Arad és Temes megyében a megyeszékhelyek alpolgármesteri székeinek a megőrzése a legfőbb célja az RMDSZ-nek a közelgő helyhatósági választásokon, Bihar megyében az ellenzék, az Erdélyi Magyar Néppárt is beszállt a harcba. És állítja: nagyobb esélye van visszaszerezni a nagyváradi alpolgármesteri tisztséget, mint a helyi szinten háttérbe szorult szövetségnek.
2020. szeptember 19., 08:202020. szeptember 19., 08:20
2020. szeptember 26., 13:362020. szeptember 26., 13:36
Miközben román részről borítékolható a Nemzeti Liberális Párt (PNL) győzelme Bihar megyében és a megyeszékhely Nagyváradon egyaránt, magyar vonatkozásban nem volt még ennyire kiélezett verseny az RMDSZ és ellenzéke között, mint a szeptember 27-ei önkormányzati választáson.
A városban jelentős támogatottságnak örvendő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az eddigi polgármesteri tanácsost, Zatykó Gyulát indítja a polgármesteri székért, míg a megyei tanácselnökséget Szilágyi Zsolt, a politikai alakulat korábbi elnöke pályázza meg. Aki évekig Tőkés László volt EP-képviselő brüsszeli irodavezetője volt, a korábbi királyhágómelléki református püspök pedig teljes mellszélességgel kiáll az EMNP mellett, és a „korrupt RMDSZ” elleni szavazásra buzdít.
Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula fogja közre Csomortányi István pártelnököt az EMNP egyik sajtótájékoztatóján
Fotó: EMNP
Kampányát arra építi, hogy Nagyvárad felvirágoztatása után a megyét is fellendíti, főleg a reptér fejlesztésével, amely így az üdülőközponttá és turisztikai célponttá avanzsált Pece-parti Párizs számára is biztosítaná a látogatókat. És nem mellesleg pénzt hozna a térségbe, ahol a határ közelsége ellenére még mindig alacsonyak a bevételek és az átlagjövedelem.
Aki az elmúlt hetekben olyan, a váradiak mindennapi élete szempontjából fontos beruházásokat adott át, mint a Kossuth utcai mélygarázs vagy a Baross (Dacia) híd melletti aluljáró.
A váradi városvezetés megvalósításaiból az EMNP is kikéri a részét, főleg, hogy Zatykó Gyula közreműködésével több, a magyar közösség számára fontos projekt látott napvilágot. Az önkormányzat szobrot állított ifj. Rimanóczy Kálmán építésznek, kikerültek a magyar feliratok a turisztikai útmutatókra, sőt nemrég a Szent László hídra is kitették a rég óhajtott többnyelvű táblát, és a jövőben teljes többnyelvűséget ígérnek.
Polgármesterjelöltje, Cseke Attila szenátor, megyei elnök már csak azért sem lehet alpolgármester, mert nem akar: nem szerepel a nagyváradi tanácsosjelöltek listáján. Ezt furcsa mód Szabó József megyemenedzser vezeti, aki a megyei tanácselnöki tisztségre pályázik a tulipán jegyében, miután Pásztor Sándor jelenlegi tanácselnök számos kudarca és közszereplői baklövése miatt kénytelen volt félreállni.
Az RMDSZ Cseke Attila szenátort indította a váradi polgármesteri tisztségért
Fotó: RMDSZ
A megyei tanácsosjelöltek listáját ellenben a margittai születésű Cseke vezeti, aki bihariként vélhetően több támogatót tud szerezni a megyéből, mint a nagyváradi Szabó József, aki megyei tanácselnök-jelöltsége ellenére utolsó a tanácsosjelölti listán. Az RMDSZ egyébként négy évvel ezelőtt hat önkormányzati képviselőt juttatott be a megyei testületbe.
Sőt az sem kizárt, hogy Bolojan az RMDSZ által elveszített alpolgármesteri tisztséget is megadja magyar partnereinek, akiknek nyíltan felvállalta a támogatását. Az EMNP-s jelölteket nemcsak Nagyváradon, hanem a magyar falvakba is elkísérte kampánykörútra, és számos képen, videón szerepel velük, hangsúlyozva: csapatban gondolkodnak.
Zatykó Gyula és Florin Birta egy közös plakáton
Fotó: Facebook/Bihar Megyei Néppárt
Mircea Jacan, a Szabad Emberek Pártjának (POL) polgármesterjelöltje nemcsak maga beszél folyékonyan magyarul, szlogenje – Együtt megőrizzük Nagyváradot – magyarul is szerepel a plakátokon. A népszerű újságíró, menedzser mellett a tanácsosi listán magyar és német nemzetiségű jelölteket is felvonultató párt a Bolojan-adminisztráció népszerűtlen döntéseire és a civil kurázsira építi kampányát, a keménykezű vezetés helyett átláthatóságot ígér. Magyar nevű jelöltek az USR–Plus-szövetség listáin is bőven akadnak, de üzeneteikben csak románul hangoztatják a térség etnikai sokszínűségét.
Margittán Pocsaly Zoltán, Nagyszalontán Török László, Székelyhídon Béres Csaba, Érmihályfalván Nyakó József indul újabb mandátumért.
A folytonosságra épít a szövetség a Szilágyságban is, a Szilágy Megyei Tanácsban megőrizné a jelenleg héttagú RMDSZ-frakciót, és Szilágyi Róbert István megyei alelnök személyében a megyei tanácselnöki tisztséget is megpályázza. Melynek elnyerésére nemcsak a magyar szavazók aránya miatt van esély, hanem amiatt is, mert sem a szociáldemokrata Tiberiu Marc tanácselnök, sem Sergiu Panie alelnök nem indul az Erdélyben kivételesen PSD-párti megyében. Vereség esetén van esélye megtartani az alelnöki széket, hiszen első helyen szerepel a megyei tanácsosjelöltek listáján.
Fazakas Miklós Zilah alpolgármestere maradhat
Fotó: Facebook/RMDSZ Szilágy megyei szervezete
Helyi tanácsosjelölti listát szintén indít a szövetség, ahogy számos más szilágysági településen is, és többek között Szilágycsehben, Szilágysomlyón és Sarmaságon van saját polgármesterjelöltje.
A megye vezetése helyett a megyeszékhelyekre összpontosít az RMDSZ Arad és Temes megyében. Bár mindkét határ menti megyében van önálló tanácselnökjelöltje Faragó Péter aradi parlamenti képviselő, illetve Marossy Zoltán György Temes megyei RMDSZ-elnök személyében, a győzelemre már csak az etnikai viszonyok miatt is kevés az esély.
Aradon Mészár Sándor sportmenedzser, üzletember az RMDSZ polgármesterjelöltje, akinek a legesélyesebbnek számító PNL-es jelölttel, Călin Bibarț polgármesterrel kell megmérkőznie. Mészár a labdarúgó-élvonalba jutott UTA „feltámasztójaként” román szavazatokra is számíthat. Arad megyében még számos magyarlakta településen állított saját polgármesterjelöltet és tanácsosjelölti listát a szövetség.
Farkas Imre is megtartaná a helyettesi széket
Fotó: Facebook/RMDSZ Temes megye
Az RMDSZ jelöltjeként Farkas Imre alpolgármester ha a polgármesteri széket nem is, a helyettesi tisztséget újra megszerezheti. A bánsági szórványmegyében még Igazfalván, Lugoson, Óteleken, Újszentesen, Végváron és Zsombolyán van polgármesterjelöltje a szövetségnek.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!