
Képünk illusztráció
Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
A Radnai-havasokban rekedt csütörtökön két Kolozs megyei turista, miután az erős szél által kidöntött fák elzárták az útjukat.
2021. február 04., 17:252021. február 04., 17:25
A Valea Blaznei üdülőtelep környékén, a hegyekben vakációzó túrázók a csendőrök segítségét kérték, de ezek is csak egy helyi panziótulajdonos közreműködésével tudtak feljutni 1250 méter magasba. A Beszterce–Naszód megyei csendőrség közleménye szerint
A csendőröknek végül egy helyi panziós adott kölcsön egy megfelelő járművet, amivel fel tudtak jutni a helyszínre és segíteni a hegyekben rekedt turistáknak. A Valea Blaznei üdülőtelephez vezető út egyébként télen általában járhatatlan, figyelmeztetnek a csendőrök.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!