Kiáll a váradi Covid-kórház gyilkossággal vádolt orvosai mellett az orvosi kamara

A nagyváradi városi kórház – példaképből nevetség tárgyává tennék •  Fotó: Erdon.ro

A nagyváradi városi kórház – példaképből nevetség tárgyává tennék

Fotó: Erdon.ro

Kiáll a nagyváradi Dr. Gavril Curteanu Városi Klinikai Kórház orvosi műhibával vádolt egészségügyi személyzete mellett az orvosi kamara Bihar megyei fiókja.

Pap Melinda

2021. november 04., 14:372021. november 04., 14:37

A szakmai szervezet közleményében hangsúlyozza, hogy támogatja a váradi Covid-kórház orvosainak erőfeszítéseit és elutasít minden, a Covid-betegek nem megfelelő kezelésére vonatkozó vádat.

Az orvosi kamara Bihar megyei fiókja azután volt kénytelen állást foglalni, hogy a kórház egy volt alkalmazottja a sajtónak úgy nyilatkozott: a városi kórház orvosai „meggyilkolják” a Covid-betegeket,

ugyanis túl sok oxigént adnak nekik túl magas nyomáson, így azoknak ahelyett, hogy javulna az állapotuk, belehalnak a kezelésbe.

Az egészségügyi intézményben állítása szerint fél évet eltöltő beteghordozó nyilatkozatai a Național című portálon jelentek meg, mely korábban Flavia Groșan váradi tüdőgyógyászról is közölt cikket, aki azt állította magáról, hogy a Covid-betegeket alternatív módszerekkel kezeli és menti meg.

korábban írtuk

Hiába vádolta meg Covid-osztályon dolgozó kollégáit, megúszta a büntetést a váradi orvosnő
Hiába vádolta meg Covid-osztályon dolgozó kollégáit, megúszta a büntetést a váradi orvosnő

Bár azt állította, hogy megtalálta az olcsó és hatékony gyógymódot a Covid-19 kezelésére, kórházbeli kollégáit pedig gyilkossággal vádolta, semmilyen szankciót nem alkalmaz az orvoskamara Bihar megyei fiókja Flavia Groşan tüdőgyógyász ellen.

A hivatalos Covid-kezeléseket megkérdőjelező újabb cikket több online kiadvány is átvette, illetve a közismerten vírustagadó, a korlátozások ellen számos tüntetést szervező váradi parlamenti képviselő, Mihai Lasca Facebook-oldalán is megjelent.

„Úgy véljük, hogy a teljes társadalomnak tudatosítania, támogatni és bízni kell az orvosok munkájában, amely szigorúan követi az országos és nemzetközi protokollokat” – fogalmaz közleményében az orvosi kamara Bihar megyei fiókja. Mint rámutatnak, „az ilyen, minden alapot nélkülöző diskurzusok” aláássák az orvosok erőfeszítéseit, melyek életeket menthetnek.

A szakmai szervezet azt is hangsúlyozza, hogy a normalitáshoz való visszatérésre az oltás az egyetlen megoldás, és arra is felhívja a figyelmet, hogy a Bihar megyei egészségügyi rendszer épp összeomlóban van a számos oltatlan Covid-beteg miatt.

A Dr. Gavril Curteanu Klinikai Városi Kórház vezetősége határozottan cáfolta az orvosai ellen felhozott vádakat, az ügyben kiadott közleményükben rámutatott: a Covid-betegeket a létező kórházi prokollok szerint kezelik, mindenkit annak megfelelően, hogy mennyire roncsolta szét a tüdejét a koronavírus.

Nagyváradon hetek óta súlyos a járványhelyzet •  Fotó: Bálint Eszter Galéria

Nagyváradon hetek óta súlyos a járványhelyzet

Fotó: Bálint Eszter

Rámutatnak, az, hogy egyesek nem bírják a magas nyomású oxigénadagolást, valójában nem az oxigén, hanem a légszomj miatt van, ami a Covid-19 betegség súlyos formáinak jellegzetes tünete.

Arra is rámutatnak, hogy a súlyos betegek az orvosok, asszisztensek állandó felügyelete alatt vannak, az oxigén adagolása pedig a „vörös zónában” történik, ahova egy betegszállító nem is léphet be.

Hozzáteszik, a volt betegszállító kijelentéseit így bosszúhadjáratnak tekintik, az illető alkalmazott ugyanis nem tett eleget a munkahelyi előírásoknak, ezért nem tarthatta meg állását. A kórház vezetősége jogi lépéseket tervez a rágalmazó és az őt segítő „propagandaszervek” ellen, mivel szerintük a hamis információk károsítják a kórház imázsát és aláássák az orvosi tevékenységet.

korábban írtuk

Online petícióval védenék a nagyszebeni megyei kórház jó hírét, válaszul az intézményt ért súlyos vádakra
Online petícióval védenék a nagyszebeni megyei kórház jó hírét, válaszul az intézményt ért súlyos vádakra

Több mint négyszázan írták alá azt az online petíciót, amelyben a Szeben megyei sürgősségi kórház elleni „támadás, nyomásgyakorlás és becsmérlés” megszüntetését követelik.

A közlemény szerint a járvány kezdete óta a váradi egészségügyi intézményben közel tízezer Covid-beteget kezeltek.

Idézet
„Ez részünkről szakmai és emberi szempontból is rendkívüli erőfeszítéseket feltételezett, és úgy véljük, elítélendő minden olyan próbálkozás, amely aláásná és nevetségessé tenné ezeket az erőfeszítéseket”

– hangsúlyozza a kórház vezetése.

A Körös-parti városban jelentős az oltásellenes propaganda •  Fotó: Bálint Eszter Galéria

A Körös-parti városban jelentős az oltásellenes propaganda

Fotó: Bálint Eszter

A nagyváradi helyzet amiatt is rendhagyó, mivel a pandémia elején az önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi intézmények országos szinten példamutatóan kezelték a járványhelyzetet, egyenesen Kínából hozatva maszkokat, védőruhát, egészségügyi felszereléseket.

A lakosok orvosokba vetett bizalmát azonban lassan aláásta a több vírustagadó közéleti személyiség – az említett tüdőgyógyász és képviselő –, így az erdélyi nagyvárosok közül rendszeresen itt vannak a legtöbben az oltás- és korlátozásellenes tüntetéseken.

A váradi Covid-kórház orvosai ellen felhozott vád amúgy nem új keletű, korábban a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház szakmai személyzetét vádolta meg hasonlóval egy volt alkalmazott, akiről aztán kiderült, hogy fegyelmi vétség miatt kellett távozni az intézményből. Az intézményben elrendelt különböző belső és külső vizsgálatok nem erősítették meg a vádakat.

korábban írtuk

Emberölés gyanújával vizsgálódik az ügyészség Nagyszebenben a súlyos fertőzöttek ellátása kapcsán
Emberölés gyanújával vizsgálódik az ügyészség Nagyszebenben a súlyos fertőzöttek ellátása kapcsán

Vizsgálatot indított a Szeben megyei ügyészség, miután a Turnul Sfatului helyi lapban megjelent egy cikk, amelyben egy névtelen forrás azt nyilatkozza: a megyei kórház intenzív osztályának egykori alkalmazottjaként azt állítja, hogy az orvosi bánásmód miatt páciensek vesztették életüket.

korábban írtuk

Nem igazolódtak be a vádak, mindent rendben találtak a szebeni Covid-osztályon
Nem igazolódtak be a vádak, mindent rendben találtak a szebeni Covid-osztályon

Megfelelőnek találták az állapotokat a belső vizsgálat során a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház intenzív terápiás osztályán, ahol a súlyos Covid-betegeket ápolják – jelentette az egészségügyi intézmény, cáfolva ezzel a helyi sajtóban megjelent vádakat.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása