
Fotó: Tribuna.ro
Vizsgálatot indított a Szeben megyei ügyészség, miután a Turnul Sfatului helyi lapban megjelent egy cikk, amelyben egy névtelen forrás azt nyilatkozza: a megyei kórház intenzív osztályának egykori alkalmazottjaként azt állítja, hogy az orvosi bánásmód miatt páciensek vesztették életüket.
2021. március 08., 17:052021. március 08., 17:05
A helyi lapban vasárnap megjelent cikkben a kórház névtelenül nyilatkozó volt alkalmazottja azt állítja, hogy az intenzív osztályra kerülő betegeket az első pillanattól kezdve benyugtatózzák, noha ez végzetes a légúti fertőzésekkel küzdők esetében.
Ion Veştemean főügyész az AGERPRES hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a cikk alapján, hivatalból indítottak eljárást az ügyben. Kérdésre válaszolva azt is kijelentette, hogy a járvány alatt nem érkezett hozzájuk feljelentés vagy névtelen levél arra vonatkozóan, hogy koronavírusos betegeket „gyilkolnának meg” a nagyszebeni megyei kórház intenzív osztályán.
A tárcavezető szerint ez idáig nem kapott jelzéseket arról, hogy más osztályokon is hasonló dolgok történtek volna.
Mihai Sava főorvos, a nagyszebeni megyei kórház intenzív osztályának vezetője a Turnul Sfatului kérdéseire hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a cikkben szereplő állításokat bizonyítani kell, névtelen nyilatkozatokra ugyanis nem tud reagálni.
ezt azért alkalmazzák, hogy a légzési nehézséggel küzdő betegek ne tegyenek kárt magukban.
Daniela Cîmpean, a Szeben megyei önkormányzat elnöke – melynek fennhatósága alá a nagyszebeni megyei kórház is tartozik – a lapnak úgy nyilatkozott: tart attól, hogy a cikk nyomán megrendül a bizalom az orvosokban és az egészségügyi ellátásban.
Elmondta, hogy a sajtóban megjelentek után vizsgálatot rendelt el az érintett egészségügyi intézményben, de a megyei egészségügyi hatóság (DSP) is kivizsgálja a történteket. A tanácselnök ugyanakkor azt javasolta az érintett egészségügyi alkalmazottaknak, hogy szükség esetén igényeljenek pszichiátriai segítséget.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!