Online petícióval védenék a nagyszebeni megyei kórház jó hírét, válaszul az intézményt ért súlyos vádakra

•  Fotó: Facebook/Spitalul Clinic Judetean de Urgenta Sibiu

Fotó: Facebook/Spitalul Clinic Judetean de Urgenta Sibiu

Több mint négyszázan írták alá azt az online petíciót, amelyben a Szeben megyei sürgősségi kórház elleni „támadás, nyomásgyakorlás és becsmérlés” megszüntetését követelik.

Hírösszefoglaló

2021. március 10., 19:552021. március 10., 19:55

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a petícióval arra a helyi sajtóban megjelent cikkre reagálnak az aláírók, amelyben egy névtelenül nyilatkozó egészségügyi asszisztens, a kórház volt alkalmazottja azt nyilatkozta, hogy ő is, és az intenzív terápiás részlegen dolgozó kollégái is

COVID-19-cel kezelt páciensek életét oltották ki.

korábban írtuk

Emberölés gyanújával vizsgálódik az ügyészség Nagyszebenben a súlyos fertőzöttek ellátása kapcsán
Emberölés gyanújával vizsgálódik az ügyészség Nagyszebenben a súlyos fertőzöttek ellátása kapcsán

Vizsgálatot indított a Szeben megyei ügyészség, miután a Turnul Sfatului helyi lapban megjelent egy cikk, amelyben egy névtelen forrás azt nyilatkozza: a megyei kórház intenzív osztályának egykori alkalmazottjaként azt állítja, hogy az orvosi bánásmód miatt páciensek vesztették életüket.

Az aláírók szerint a cikk híre gyorsan elterjedt az országban, és az ügy minden orvost és egészségügyi asszisztenst érint. „Ki fog szenvedni? Ma Nagyszeben és Románia minden orvosa és egészségügyi alkalmazottja. Holnap: azok a páciensek, akik még jobban fognak félni attól, hogy kórházba menjenek. Az eredmény? A COVID harmadik hullámának betegei otthon fogják kezelni magukat” – olvasható a petícióban.

A Szeben megyei sürgősségi kórházban jelenleg több hatóság is kivizsgálást folytat

annak kiderítésére, hogy van-e valóságalapja a névtelenül nyilatkozó volt alkalmazott állításainak. Vizsgálatot indított az intézmény vezetősége, valamint az ügyészség is, ugyanakkor az egészségügyi minisztérium ellenőrző testülete is górcső alá veszi az ügyet.

korábban írtuk

Nem igazolódtak be a vádak, mindent rendben találtak a szebeni Covid-osztályon
Nem igazolódtak be a vádak, mindent rendben találtak a szebeni Covid-osztályon

Megfelelőnek találták az állapotokat a belső vizsgálat során a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház intenzív terápiás osztályán, ahol a súlyos Covid-betegeket ápolják – jelentette az egészségügyi intézmény, cáfolva ezzel a helyi sajtóban megjelent vádakat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása