2009. január 20., 22:302009. január 20., 22:30
A dokumentációban egy új terminál építése is szerepel. Az iratcsomóhoz a Search Corporation román–amerikai cég tavaly elkészített megvalósíthatósági tanulmányát is csatolták, amely szerint a beruházás értéke 20 millió euró.
Radu Ţârle kifejtette, remélik, hogy az új kormány támogatja a tervet, hiszen a váradi repülőtér szerepel az európai jelentőségűnek tartott, 11 legfontosabb romániai létesítmény listáján, emellett a Körös-parti városban kevés a ködös nap, így azt Kolozsvár, Arad és Temesvár pótreptérként is használhatják. Emellett, amennyiben nem kerül sor a korszerűsítésre, 2012-ben bezárhatják a létesítményt, mivel nem felel meg a schengeni elvárásoknak, tette hozzá.
Mint ismeretes, a reptéren uralkodó áldatlan állapotok a hétvégén kerültek újra az érdeklődés középpontjába, miután pénteken az egyik magángép kisodródott a kifutópályáról, áttörte a kerítést, és átcsúszott egy mintegy három méter széles árkon. A gép Ion Ţiriac román üzletember vendégeit szállította a hétvégén tartott bályoki vaddisznóvadászatra.
Nemzetközi repteret építene Déva mellett a Hunyad Megyei Tanács, a 15 millió eurós beruházást egy olasz céggel közösen valósítanák meg. Az önkormányzat a cég rendelkezésére bocsátja a területet, míg az biztosítja a finanszírozáshoz szükséges pénzt. Az építkezés még az idén elkezdődhetne, és az első szakasz 2010-ben be is fejeződhetne. A megvalósíthatósági tanulmány első részét tegnap mutatták be, eszerint az első szakaszban egy 2000 méteres kifutópálya, egy három repülő befogadására alkalmas hangár és egy raktárépület épülne. Az első három évben a reptér hazai járatokat fogadna, majd nemzetközivé válna.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.