Hirdetés

Kevesebb pénz jut az országos egészségügyi programokra

Nem fedezi a teljes évre szükséges összeget az országos egészségügyi programok többségénél az előirányzott pénz. A Hargita megyei egészségbiztosító pénztár vezetője szerint várhatóan kiegészítik majd a programok költségvetését.

R. Kiss Edit

2015. április 09., 17:382015. április 09., 17:38

A sokakat érintő, illetve a költséges kezelést feltételező betegségekben szenvedőket országos egészségügyi programok keretében ingyenesen látják el. A programok által az is ingyenes ellátásban részesül, akinek korábban nem volt egészségbiztosítása.

Ilyen program létezik többek között a daganatos betegek, a cukorbetegek, a ritka betegségekben, illetve a vérzékenységben szenvedők, az endokrin betegségek által érintettek, a szervátültetésben részesültek, továbbá az ortopédiai nagyizületi protézisek beültetésére és a vesedialízisre szorulók számára.

Ezt az ellátást az egészségügyi alapból, illetve az egészségügyi minisztérium költségvetéséből finanszírozzák, a szolgáltatások egy részének biztosítására pedig szintén az egészségbiztosító pénztár köt szerződést.

Nem fedezett a szükséglet

Akárcsak a többi szolgáltatás fedezésére, az egészségügyi programok finanszírozására sem kapta meg az évi szükséges összeget a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár. Az intézmény közlése szerint az onkológiai programra a tavalyi összeg 81 százalékát (4 595 000 lejt), a cukorbetegek ellátásra vonatkozó programban a 91 százalékát (10 636 000 lejt) utalták ki. A ritka betegségek programjában 238 000 lejt kaptak, a vérzékenységre vonatkozóban 409 000 lejt, ami a tavalyi összegek 90 százalékát jelenti.

Az endokrin betegségek kezelésére ugyanannyit utaltak ki, mint múlt évben (7000 lejt), a szervátültetésen átesettek utókezelésére vonatkozó összeg (388 000 lej) azonban csak 87 százaléka a tavalyinak. A 2014-ben elköltött pénz 80 százalékát teszi ki az ortopédiai programra, a nagyizületi protézisek beültetésére fordítható pénz (154 000 lej).

„Nem lesz gond\"

Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár vezetője rámutatott, bár elmaradnak az összegek a szükségestől, várhatóan lesz az év végén kiegészítés, ugyanakkor az összegek tíz százalékát egy tartalékalapba különítette el az Országos Egészségbiztosító Pénztár, és ez a pénz év végén felhasználható, ha szükséges. Hargita megyében eddig sem fordult elő, hogy valamelyik országos programban részt vevő személy ne kapta volna meg az őt megillető szolgáltatást, és idén sem lesz gond – nyilatkozta a pénztár vezérigazgatója.

Bár senki nem maradt ellátás nélkül, az ortopédiai programban várólista van a nagyizületi protézisek beültetésére – mutatott rá Duda Tihamér. A program keretében főként csípőprotéziseket ültetnek be. A pénztár vezetője közölte, mivel tavaly nagyon hosszú várólista alakult ki, sikerült elérni, hogy az előzetesen kiutalt összeg kétszeresét kapják meg, így 2014-ben 192 ezer lejt használtak fel a megyében erre a célra.

Ez 80 nagyizületi protézis beültetésére adott lehetőséget, ugyanakkor ebből a pénzből elvégezték a műtétet 59 olyan betegen is, aki kifizette a protézis árát. A pénztár adatai szerint viszont múlt év végén még további 104 személy szerepelt a megyei várólistán, közülük 21-en pedig már 2012-ben és 2013-ban is vártak a protézisre. 

Az országos programok keretében ellátott betegek száma Hargita megyében tavaly főként három területen emelkedett. Az egészségbiztosító pénztár adatai szerint 2013-hoz viszonyítva leginkább a cukorbetegek száma nőtt meg, itt 391 új beteget vettek ellátásba. Az onkológiai programban ellátásban részesülők száma tavaly 136-tal emelkedett, a dialízisre szorulók száma pedig 13-mal lett több.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés