Hirdetés

Kettős állampolgárság: csalók is ígérnek segítséget

Képzést tartott Erdélyben Wetzel Tamás, a magyar állampolgársági törvény végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az EMNT által működtetett, a magyar állampolgárság megszerzésében segítő demokráciaközpontok leendő munkatársainak. Eközben az eseményen arra hívták fel a figyelmet, hogy csalók is ígérnek segítséget a kettős állampolgárság megszerzéséhez.

Kiss Előd-Gergely

2010. december 10., 08:512010. december 10., 08:51

Háromnapos képzést tartott Erdélyben Wetzel Tamás, a magyar állampolgársági törvény végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az EMNT által működtetett, a magyar állampolgárság megszerzésében segítő demokrácia-központok leendő munkatársainak.

„Azért fontos ez a képzés, hogy mindenki ugyanazokkal az információkkal rendelkezzék” – jelentette ki a magyarországi szakember csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján. Gergely Balázs, a demokrácia-központ igazgatója elmondta, az EMNT-csapat azért vett részt a képzéseken, hogy felkészüljenek azokra a kérdésekre, amelyekkel január 3-ától kezdve szembesülnek.

A háromnapos képzés során szerdán Csíkszeredában, tegnap Kolozsváron látták el a könnyített honosítással kapcsolatos szükséges információkkal a demokrácia-központ önkénteseit és alkalmazottait.  Mint arról beszámoltunk, a központok feladata lesz, hogy tehermentesítsék a csíkszeredai és kolozsvári konzulátusokat azzal, hogy részben átvállalják a tájékoztató feladatokat, illetve azzal is segítik a magyar állampolgárságot igénylőket, hogy ellenőrzik az iratcsomókat, mielőtt azokat benyújtanák a magyar állam hivatalos képviseleteire.

Gondok Kárpátalján

Kárpátalján a magyar történelmi egyházak nem tudnak igazolásokat kiadni a magyar állampolgárságot igénylő híveik számára, mert nem kapták vissza a szovjet hatóságok által a második világháború után elkobzott anyakönyveiket – írta csütörtökön az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap. Az újság annak járt utána, hogy a történelmi magyar egyházak tudják-e a felmenők magyar állampolgárságát igazoló, az 1920 előtti és az 1938–1944 közötti időszakból származó okiratokkal segíteni azokat a híveiket, akik a jövő év elejétől egyszerűsített eljárás keretében szeretnék felvenni a magyar állampolgárságot.

Ezzel kapcsolatban Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke a lapnak elmondta: nagyon ritka eset, hogy a gyülekezetekben megmaradtak az anyakönyvek, mert 1944 után, a parókiák elvételekor a legtöbb egyházi iratot elkobozták, s azok állami levéltárakba kerültek. Van egy-két gyülekezet, ahol akad esetleg egy-egy temetési, keresztelési vagy házasságkötési kivonat, de olyan, hogy minden irat megmaradt volna, talán egy sincs – tette hozzá. Bendász Dániel, a görög katolikus egyház beregszászi esperesi kerületének főesperese az újság érdeklődésére közölte: az egyház papjait 1947–1949 között kötelezték, hogy adják le az államnak az egyházi anyakönyveket.

Eleinte ezeket az állami anyakönyvi hivatalokban tárolták, de ma már állami levéltárban vannak, s a plébánosok emiatt nem rendelkeznek egykori híveik adataival – mondta, megjegyezve, hogy az igazolást igénylőkre a kutatás hosszú kálváriája várhat. Megyesi László, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöki hivatalának titkára arról tájékoztatta a lapot, hogy anyakönyveik többségét annak idején elvették a szovjet hatóságok, így nem tudnak igazolásokat adni, hiszen az iratokat az egyház, Munkács kivételével, azóta sem kapta vissza.

A Krónika kérdésére Wetzel Tamás ugyanakkor elmondta: Észak-Erdélyben az 1930-as évekig, Dél-Erdélyben az 1920-as évekig kell legalább visszavezetniük családfájukat a magyar állampolgárságot kedvezményes honosítással igénylő polgároknak.

Azonban – hangsúlyozta – az érintetteknek nem szükséges valamennyi felmenőt név szerint felsorolniuk, elég, ha apai vagy anyai ágon egy olyan felmenőt tudnak felmutatni, aki magyar állampolgár volt. A miniszteri biztos hozzáfűzte, nemcsak a korabeli születési anyakönyvi kivonatokat fogadják el, hanem más okiratokat is, így az egyházi igazolások, régi katonakönyvek vagy kárpótlási határozatok, de akár egy 1942-es kolozsvári munkakönyv is alkalmas arra, hogy bizonyítsa a felmenők magyar állampolgárságát.

Gergely Balázs és Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja ugyanakkor egyaránt arra hívta fel a figyelmet, hogy a piacon megjelentek olyan cégek, amelyek készpénz ellenében átvállalják az ügyintézést az állampolgároktól, gyakran arra hivatkozva, hogy ők jó viszonyban vannak az EMNT-vel vagy a magyar kormánnyal. 

A kedvezményes honosítás díj- és illetékmentes, akárcsak a hivatalos tájékoztatás, amelyet a magyar külügyminisztérium, a konzulátusok, illetve a demokrácia-központok nyújtanak, szögezték le az illetékesek.

„Semmilyen céggel vagy más csoporttal nem működünk együtt” – szögezte le határozottan Gergely Balázs. Szilágyi Mátyás ugyanakkor közölte: eddig 4000–4200-an regisztráltak és kértek időpontot a kolozsvári főkonzulátustól.

Lapunk kérdésére a főkonzul elmondta, már április első felére vesznek fel előjegyzéseket, jövőre várhatóan megduplázzák a főkonzulátus kapacitását, s a jelenlegi négy ablak helyett nyolc ablaknál zajlik majd az ügyintézés. Jelenleg naponta 40–60-an érdeklődnek személyesen a konzulátuson, a telefonvonalak folyamatosan égnek, a legkitartóbbak azonban hozzájutnak a kívánt tájékoztatáshoz. Mint arról már beszámoltunk, a csíkszeredai konzulátuson eközben nem is adnak már időpontot az érdeklődőknek, mivel június 30-áig már nincs szabad időpontjuk.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
Hirdetés
Hirdetés