
Az iskolaelhagyás ellen nyújt anyagi támogatást Romániának a Világbank, amely 200 millió eurót kölcsönöz az országnak annak érdekében, hogy csökkentsék a tanulmányaikat félbehagyó diákok arányát.
2015. április 22., 19:172015. április 22., 19:17
A Világbank Európáért felelős alelnöke, Laura Tuck és Eugen Teodorovici pénzügyminiszter már aláírta a finanszírozási szerződést, az eseményen pedig a felek kiemelték: noha országos szinten viszonylag magas a középiskolába való beiratkozási ráta, sok diák a tizenkettedik osztály befejezése előtt otthagyja az iskolát, vagy az érettségi vizsgán bukik meg, így egyetemre kevesen iratkoznak be.
A nemzetközi pénzintézet által támogatott projekt célja így hozzásegíteni a szaktárcát, valamint az oktatási intézményeket és pedagógusokat ezeknek a problémáknak a közösen történő orvoslásához, amelynek következtében a felek reményei szerint az egyetemet végzettek aránya is növekszik.
A program keretében azoknak a tanintézeteknek biztosítanak támogatást, ahol rendszerint alacsony az érettségin az átmenési arány, illetve a diákok többsége gyenge eredményeket ér el tanév közben. Becslések szerint a hét évig tartó program keretében 1100 iskola 1,6 millió diákjának fognak segítséget nyújtani, a projektet pedig már néhány hónapon belül elindítanák, így a szeptemberben kezdődő 2015/2016-os tanévben már konkrét intézkedéseket tudnak tenni.
Claudia Costin, a Világbank oktatási projektjeiért felelős igazgatója rámutatott: szeretnék elérni, hogy a szegénység ne vezessen iskolaelhagyáshoz és a diákok közötti egyenlőtlenséghez, és a hátrányos helyzetű fiataloknak is lehetőségük legyen a tanulásra, önmaguk fejlesztésére.
Az elképzelésről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a kormány a kölcsönből anyagilag támogatja a bizonyos feltételeknek megfelelő, gyengén teljesítő iskolákat – a feltéteket és a további részleteket később határozza meg a kabinet. A román közszolgáltai televízió (TVR) adatai szerint Romániában évente a kötelező oktatásban részt vevő diákoknak 17 százaléka hagyja ott az iskolát. Ezt 2020-ig 11,3 százalékra csökkentenék, az Európai Unió által megadott célérték ugyanakkor 10 százalék.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!