Hirdetés

Kétfelé igazodnak

Az MPP-vel és az RMDSZ-szel is együttműködne az RMGE. Mindkét romániai magyar politikai alakulattal együtt kíván működni a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – jelentette ki csütörtökön a Krónikának Sebestyén Csaba.

Krónika

Krónika

2008. április 11., 00:002008. április 11., 00:00

Az RMGE elnökét azok után kerestük meg, hogy az RMDSZ hírlevele közölte, a gazdaszervezet vezetőivel tárgyalt Kelemen Hunor ügyvezető elnök, és a tanácskozás után Sebestyén Csaba úgy nyilatkozott, „az RMGE az RMDSZ-t tekinti politikai partnerének, és az MPP elnökével folytatott tárgyalások során nem született írásos megegyezés”. Amint korábban beszámoltunk, az RMGE vezetői április 2-án együttműködési megállapodást kötöttek a Magyar Polgári Párttal. A felek akkor abban állapodtak meg, a helyhatósági választási együttműködésről az RMGE hamarosan dönt, és a gazdák vállalták az MPP-program mezőgazdasági és vidékfejlesztési fejezetének megírását. Sebestyén Csaba lapunknak megerősítette, a programot elkészítik, hiszen, mint hangsúlyozta, céljuk, hogy rámutassanak a gazdák igényeire. A két alakulattal való együttműködésről úgy nyilatkozott, továbbra is az RMDSZ társult szakmai szervezete kívánnak maradni, ám a jelöltállítást, valamint az alakulatok támogatását a megyei, illetve a helyi szervezeteikre bízzák. „Azokban a megyékben, településeken, ahol hagyományosan jó a gazdák és az RMDSZ kapcsolata, ott ezt továbbra is fenntartjuk. Ahol nincs egyezség, az MPP-vel kívánunk együttműködni” – fogalmazott Sebestyén Csaba. Kérdésünkre, hogy ez nem eredményez-e tudathasadásos állapotot a szervezeten belül, az RMGE-elnök megjegyezte, ha a kampány nem durvul el, nem számít belső problémákra.

Krónika

MPP–RMPSZ-együttműködés

A Magyar Polgári Párt (MPP) oktatási programjának kidolgozásához kért szakmai segítséget csütörtökön a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségétől (RMPSZ) Szász Jenő elnök. Az MPP elnöke kijelentette, a közelgő önkormányzati választásokon az MPP szívesen látja listáján az RMPSZ tagjait. „Nem politizálunk, de az oktatás érdekében minden demokratikus szervezettel készek vagyunk együttműködni“ – jelentette ki Lászlófy Pál, az RMDSZ társult szervezeteként működő RMPSZ elnöke. Felvetésünkre, miszerint Csíkszeredában azt híresztelik, versenybe száll a polgármesteri székért, megjegyezte, nem akar politikai tisztséget vállalni.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés