Két táborban rezesbandával

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Négyezer bányász tüntetett Petrozsényben az ágazat fejlesztése érdekében Mintegy négyezer olténiai bányász és néhány hozzájuk csatlakozó Zsil-völgyi vájár néma tüntetésen vett részt pénteken Petrozsény utcáin. „Tizenhat éve kérjük a helyzet rendezését, illetve az ágazati stratégia kidolgozását. A Gazdasági és Kereskedelmi Minisztériumnak július 15-én kell benyújtania az Európai Uniónak a 2007. január 1-jén bezárandó bányák jegyzékét” – közölte Marin Condescu, az Országos Bányászközpont (CNM) elnöke.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. július 10., 00:002006. július 10., 00:00

Marin Condescu, az Országos Bányász-központ elnöke sérelmezi, hogy a mindezekkel kapcsolatos tárgyalásokra az ágazatból sem a munkáltatói, sem a munkavállalói szférát nem hívták meg. Elmondása szerint, amennyiben első tüntetésükre nem érkezik a kormányzat részéről pozitív válasz, július 14-én újra felvonulnak, ezúttal Bukarestben.
Bár az elnök bejelentette, hogy az egész országból várnak bányászokat, a Zsil-völgyi szakszervezetek azonnal nyilatkoztak, hogy nem értenek egyet a felvonulással. „A bányászszakszervezetek ligája mindenféle tiltakozó megmozdulástól elhatárolja magát. Ha Condescu tüntetni akar, tegye otthon, Gorjban, ne a Zsil völgyében” – szögezte le nem sokkal a felvonulás előtt Lakatos Zoltán, a Zsil-völgyi szakszervezetek ligájának elnöke (LSMVJ), értetlenségét fejezve ki amiatt, hogy az olténiaiak Petrozsényben tüntetnek. „Azért választottuk a tiltakozássorozat első helyszíneként Petrozsényt, hogy megváltoztassuk az embereknek erről a vidékről kialakult véleményét” – válaszolta Condescu.
Ilyen előzmények után reggel 9 óra körül még alig 3–400 bányász gyülekezett Petrozsénynek a Repülőtér nevű, Tîrgu Jiu felőli bejáratánál, a tüntetés megkezdésekor pedig a tervezett ötezerhez képest alig háromezren sorakoztak fel a néma menetben. Néhány sportsípból származó füttyszót leszámítva a menet valóban csendesen vonult végig Petrozsény utcáin. Nem sokkal 10 óra után már közel négyezresre duzzadt a sokadalom. Az 50 autóbusszal érkező bányászok a Repülőtér negyedből a Kőszénfejtő Társaság Petrozsény központjában levő székházához, majd onnan a Győzelem térre vonultak. Egyetlen szakszervezeti vezető sem szónokolt, a menet élén haladó bányász-fúvószenekar pedig indulókat és sétatéri zenét játszott, miközben több száz főből álló rend- és csendőri alakulat biztosította a rendet. Bár a felvonulás csendes és békés volt, Lakatos továbbra is úgy vélte: az olténiai szénmedencében dolgozóknak otthon, Olténiában kellett volna felvonulniuk. Szerinte a Zsil-völgyi gondok tüntetések nélkül is rendezhetők. A Codruþ ªereº gazdasági miniszterrel folytatott múlt heti tárgyalásokat követően közölte: augusztusban béremelés lesz, a bányába történő leszállás előtti meleg ételt pedig ebédjegyekkel váltják fel. A LSMVJ vezetői tudni vélik, hogy a gazdasági minisztérium 30 millió eurós kölcsönt folyósít a Zsil-völgyi bányák korszerűsítésére.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek