Hirdetés

Készülődnek a „székely világításra”

A székelyföldi határtelepülések önkormányzataival egyeztet Izsák Balázs, hogy október 24-én a tervek szerint kivilágítsák Székelyföld határát.

Bíró Blanka

2015. szeptember 08., 18:532015. szeptember 08., 18:53

2015. szeptember 08., 19:022015. szeptember 08., 19:02

A Székely Nemzeti Tanács elnöke kedden Sepsiszentgyörgyön sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy mindenik településen nagy a lelkesedés, különböző ötletekkel rukkolnak elő az akció sikere érdekében.

Mint mesélte, volt, ahol a helyi lelkész vállalta, hogy cserkészcsapatok segítségével három hegycsúcson raknak máglyát, máshol a polgármester teherautóval reflektort küld a határra. Ezzel egyidőben a gyülekezeti törvény előírásainak megfelelően bejelentették az akciót az önkormányzatoknál.

Mind az 56 határ menti településre ellátogat, ígéri Izsák Balázs, aki abban bízik, hogy mintegy 250 ezer személyt sikerül mozgósítani. Ugyanakkor rámutatott, lesznek olyan határ menti települések, mint például Nyárádtő, ahol nem lesz akarat a szervezésre, ezekre azonban máshonnan irányítanak át önkénteseket. Az SZNT-elnök meglátása szerint a székelyek nagy meneteléséhez képest előnyt jelenthet, hogy a gyülekezőpontok között a legnagyobb távolság 40 kilométer, így a 2013-as megmozduláshoz képest, amikor például Mezőségről 200 kilométert kellett utazni, most nem akadály a távolság.

Elmondta, az eredeti tervek szerint kilométerenként helyeztek volna el fényforrást a határon, ez 750 pontot jelent, a helyszíni egyeztetések során azonban kiderült, hogy egy-egy önkormányzat legtöbb 3–5 máglya rakását vállalja. Izsák Balázs hangsúlyozta, nem az a cél, hogy bekerüljön a rekordok könyvébe a kivilágított Székelyföld, hanem hogy minél több ember számára tegyék közösségi élménnyé az akciót.

Az üzenet, amit október 24-én továbbítani szeretnének, hogy a székelyföldi közösség csak ezt a megvilágított határt tudja elfogadni, és visszautasítja a Dragnea-féle közigazgatási reformot, hangsúlyozta Izsák Balázs, aki azt a közös reményt fejezte ki, hogy a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is eléri az akció.

Autonómiahatározat született Borosnyón

A háromszéki Nagyborosnyó önkormányzata is elfogadta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt, a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozatot. A háromszéki nagyközség így az 57. székelyföldi település, amely igent mondott az autonómiára, tájékoztatott Izsák Balázs. Kifejtette, ezek a határozatok arra vonatkoznak, hogy a 153 székelyföldi önkormányzat egy közigazgatási egységet akar alkotni, amely a Székelyföld nevet viseli, és autonóm jogállása van.

Mint mondta, erről az Európa Tanácsot is tájékoztatták, amely állásfoglalásában kimondta, a kérdés nem tartozik a hatáskörébe, miközben a franciaországi közigazgatási átszervezés kapcsán kivizsgáló bizottságot nevezett ki. Ez kettős mérce, véli az SZNT elnöke, aki arra buzdítja a székelyföldi önkormányzatokat, hogy miközben eddig csak tájékoztatták a tanácsi határozatokról az európai fórumokat, ezután éljenek panasszal az ügyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés