
Kísérleti évfolyam. A mostani hetedikeseket hátrányosan érinti az oktatási reform
Fotó: Kristó Róbert
A jelenlegi hetedik osztályosok ugyanúgy vizsgáznak, mint a korábbi évfolyamok – döntött legutóbbi ülésén a kormány. Más a helyzet viszont a magyar osztályokban, a diákok ugyanis sajátos tanterv szerint tanulják a román nyelvet, és 2021-ben ez alapján fognak vizsgázni.
2019. december 23., 08:262019. december 23., 08:26
Nem változik a képességvizsga módszertana, a jelenlegi hetedik osztályosok ugyanúgy vizsgáznak, mint a korábbi évfolyamok. Erről pénteki ülésén fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány. Monica Anisie tanügyminiszter azzal indokolta a rendelet szükségességét, hogy a mostani hetedikesek még nem tértek át az új, transzdiszciplináris programra.
A rendeletet különben a tárcavezető kérésére vették fel a kormányülés napirendjére. Miután a javaslatot elfogadták, Ludovic Orban miniszterelnök kifakadt, hogy előzetesen nem egyeztettek vele. „Nem fogadok el többé egyetlen olyan sürgősségi kormányrendeletet sem a napirendben, amiről előzetesen nem zajlott egyeztetés. Nincs az rendben, hogy arra ébredünk, hogy olyan rendeletek szerepelnek az ülés napirendjén, melyekről fogalmam sem volt” – méltatlankodott a kormányfő.
A törvényben ugyanis az áll, hogy a hét éve folyamatban levő oktatási reform alapján első ízben a jövő tanév végén kell új módszer szerint megszervezni a képességvizsgát. A transzdiszciplináris, vagyis egyszerre több tudományterületet érintő oktatás nem valósult meg, a tanterveket nem ez alapján állították össze, a pedagógusokat nem képezték ki erre a módszertanra, így a diákokat nem lehet ez alapján számonkérni.
– részletezte a miniszter.
Utólag arra is kitért, hogy szerinte azok a diákok vizsgázhatnak a törvényben előírtak szerint, akik a 2020–2021-es tanévben kezdik az ötödik osztályt.
Más a helyzet ugyanakkor a magyar osztályokban: a vizsgamódszertan ugyan a most elfogadott rendelet alapján nem változik, de a magyar tannyelvű iskolákba járó diákok a sajátos tanterv alapján fognak vizsgázni. Az idei hetedikesek a legnagyobbak, akik már a 2017. február 28./3393-es miniszteri rendelet 2-es mellékletébe foglalt sajátos tanterv szerint tanulják a román nyelvet, és 2021-ben ez alapján fognak vizsgázni – szögezte le korábban megkeresésünkre Kovács Irén Erzsébet oktatási államtitkár. A vizsga módszertana ugyanaz a magyar és a román tannyelvű iskolákban tanulók számára, de a magyar diákoknak a román nyelv és irodalom tételeket a sajátos tanterv mentén állítják majd össze.
Mint ismeretes, a jelenlegi hetedikes osztályosokkal indult el az oktatási reform, ők voltak az első előkészítő osztályos évfolyam, náluk kezdték bevezetni az új kerettantervet és tanterveket, de ez azzal járt, hogy gyakorlatilag egyetlen évben sem voltak tankönyveik.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!