2011. augusztus 12., 07:532011. augusztus 12., 07:53
A korszerűsítési munkálatokat leállították, mert a híd külső részén korábban nem végezték el a szükséges megerősítéseket. Antal Árpád polgármester elmondta, a rendellenességekre akkor derült fény, amikor a városvezetés fel akarta szereltetni az új lámpaoszlopokat. Mint beszámoltunk, tavaly a híd felső szakaszát mind a négy sávon leszigetelték, leaszfaltozták, a kábeleket eltüntették, s a hídpilléreket is megerősítették. Az átkelő még 1976-ban épült, azóta egyszer sem javították. Ezen a hídon halad át a Brassó és Csíkszereda közötti forgalom, ezért karbantartása az országutakat kezelő hatóság feladata. Az itt áthaladó 12-es országút javítását tavaly kezdték el. Eközben a sepsiszentgyörgyi Romtelecom épületének felújítása is késik. Jó hír azonban, hogy kárpótlásképpen 100 ezer euróval többet fektet be a tulajdonos, a légkondicionáló berendezést és a bútorzat egy részét is állja. A felújított épületet a megegyezés szerint bérbe veszi az önkormányzat, a posta és a város adóhivatala működik majd itt.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
szóljon hozzá!