2010. július 12., 10:482010. július 12., 10:48
„Hatalmas terméscsökkenésre számítunk, mivel az esőzések miatt nagyon gyenge lett a termés hárs- és akácmézből. A hőmérséklet is több mint egy hónapja szokatlanul alacsony a környéken. A gyakori váratlan felhőszakadásokban és szélviharokban több méhcsalád is odaveszett” – magyarázta a szakember. Lázár ugyanakkor elmondta, azok a méhészek, akik a méhcsaládokkal nem tudtak elvándorolni távolabbi megyékbe, rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. „Azt tanácsoltuk a gazdáknak, hogy adjanak cukrot a méheknek, hogy legalább saját fogyasztásra tudjanak majd mézet készíteni” – mondta a méhészegyesület elnöke. Tudomása szerint a megyében tevékenykedő 1200 méhész közül alig 10 százalék tudott elvándorolni az elmúlt időszakban. Ez a procedúra ugyanis rendkívül költséges, a hazai méhészeknek ugyanis több ezer kilométert kell vándorolniuk egy szezonban, a vontatás kilométerenként 3–4 lejbe kerül. Ádám József, az udvarhelyszéki méhészek egyesületének elnöke nemrég Tulcea megyéből tért haza méhcsaládjaival. A szakember elmondta, viszonylag jó termésre számít hársmézből. „Kaptáranként 25–30 kilogramm mézet tudtam begyűjteni, ami kiváló eredménynek számít a Hargita megyei viszonyokhoz képest. Továbbra is várjuk a jó időt, mert hanem ennyivel maradunk sajnos” – magyarázta az udvarhelyszéki méhész.
Hargita megyében körülbelül 1200 méhész foglalkozik 16 ezer méhcsaláddal. Az elmúlt évben a Hargita megyei méhészek 300 tonna mézet tudtak pergetni, 30 százalékkal többet, mint a korábbi években. A Hargita Megyei Méhész Egyesület idén több tanfolyamot szervezett a szaktanácsadó hivatallal közösen Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen. Emellett szakmai tanácskozásokat, konferenciákat és tapasztalatcseréket is rendszeresen szerveznek.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.