Hirdetés

Kerékpárutak a gátakon: befejezés előtt a vízügyi megaprojekt

kerékpárutak

A kerékpárutakat zúzott kőréteggel terítették le

Fotó: Pap István

Románia első, vízparti gátak koronáján kialakított kerékpárútjai még az idén elkészülnek – jelentette be Pásztor Sándor, a nagyváradi székhelyű Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője. A beruházás 192 kilométeren valósul meg, többségében Bihar megyében, kisebb szakaszokkal Arad és Szatmár megyében. A kerékpárutak kialakítása mellett a beruházás árvízvédelmi célokat is szolgál, és a munkálatok közel 98 százalékban befejeződtek.

Pataky Lehel Zsolt

2025. november 21., 18:382025. november 21., 18:38

2025. november 21., 18:452025. november 21., 18:45

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében megvalósuló, mintegy 90 millió lejes program egyszerre szolgálja az árvízvédelmi biztonságot és a zöld mobilitást. A gátak koronájának megerősítése mellett turisztikai szempontból is új lehetőségeket teremt: biztonságos, autóforgalomtól mentes kerékpárutak kötik össze a partiumi településeket, illetve a régiót a határon át Magyarországgal.

„Reméljük, hogy a bihari és aradi lakosok örömére még az idén befejezhetjük a projektet” – fogalmazott Pásztor Sándor nagyváradi vízügyi igazgató.

A beruházás részeként digitális megfigyelőrendszer is kiépült, a teljes szakaszon kamerák figyelik a forgalmat, a berendezések árvízhelyzetben is hasznosak lehetnek.

A kerékpárutakat november elején Cseke Attila fejlesztési miniszter és Florin Ghiță országos román vízügyi igazgató is kipróbálta a Bihardiószeg–Csokaly útvonalon.

A Körösök Vízügyi Igazgatóság négy – nagyváradi, székelyhídi, tenkei és kisjenői – üzemeltetési központja is korszerűsítésre került, és megújuló, környezetbarát energiát előállító berendezésekkel szerelték fel. Az épületburkolási, szállítási és szerelési munkálatok már befejeződtek.

„Jelenleg 95-98 százalékban elkészültünk a 192 km hosszú kerékpárutakkal, amelyek védművek gátjain épültek ki, többségében Bihar megyében.

Egy kisebb rész Arad megyében van, tíz kilométer, valamint további négy kilométer Szatmár megyében.

Körülbelül 90 millió lej értékű PNRR-munkálatokról beszélünk, a fejlesztési minisztérium, a környezetvédelmi minisztérium és a román vízügy együttműködésében. Most a bürokratikus rész, a papírozás, a műszaki átadás következik” – mondta az Agerpres hírügynökségnek Pásztor Sándor.

Hirdetés

A munkálatok során a gátak koronáját megerősítették és szintbe hozták, így növelve az árvízvédelmi biztonságot több vízfolyáson: a Fekete-Körösön, a Felfogó-csatornán (amely a Fekete-Köröst a Sebes-Körössel köti össze), a Sebes-Körösön, a Berettyón és az Éren.

A lakosság is felmehet az eddig zárt területekre

A Krónika januárban már beszámolt arról, hogy a beruházás országos szinten egyedülálló, és a helyi közösségek számára új turisztikai vonzerőt jelenthet. Akkor Pásztor Sándor úgy fogalmazott: e a projekt egyszerre szolgálja a biztonságot és a közösségi élményt, hiszen a gátak koronája eddig zárt terület volt, most viszont a lakosság számára is hozzáférhetővé válik.

Idézet
A kerékpárutakat úgy terveztettük meg, hogy 2-2,4 méter szélességűek legyenek, a töltésszelvénytől függően, de a teherbírásuk 10 tonna. Tehát mi is fel tudunk vonulni majd árvízi védekezéskor a bevetési csapatainkkal, illetve karban tudjuk tartani a töltéseket a munkagépekkel. Teljesen más védekezni vagy a hétköznapi teendőket elvégezni ott, ahol szilárd, mint ott, ahol földes út van” – magyarázta korábban a Krónikának Pásztor Sándor.

A projekt szerint egy 10 centiméter vastagságú makadám az útborítás, de az igazgató megnyugtatásul közölte, hogy rendkívül erősen tömörített zúzott kőről van szó, ami „már majdnem aszfalt minőségű”.

Pásztor Sándor (jobbról a második) vízügyi igazgató a terepen mutatta be, hogyan állnak a munkálatokkal •  Fotó: Facebook/Körösök Vízügyi Igazgatósága Galéria

Pásztor Sándor (jobbról a második) vízügyi igazgató a terepen mutatta be, hogyan állnak a munkálatokkal

Fotó: Facebook/Körösök Vízügyi Igazgatósága

Fő szempont volt a töltések és folyópartok idegenforgalmi célú kiaknázása. „Például délről észak felé haladva: a Fekete-Körösön Gyulát összekötjük Nagyszalontával, Szalontát pedig Nagyváraddal a töltésen keresztül, Nagyváradról egy 20 kilométeres szakasz megtétele után vissza lehet jutni Magyarországra, tehát egy kör írható le, míg északon összekötjük a Berettyón a településeket a magyar határszelvénytől, Pocsaj magasságától Margitta belvárosáig, illetve az Éren eljutunk Szatmár megyébe” – vázolta a tervezett útvonalak egy részét a vízügyi igazgató.

A határ magyar oldalán léteznek ugyan kerékpárutak, de nem minden esetben ott, ahol a romániai biciklis sávok elérik majd a folyótöltéseken a határt, ám Pásztor Sándor ez ügyben már egyeztetett Lázár János magyar építési és beruházási miniszterrel, és szerinte a magyar fél távlati tervei között szerepel, hogy kiépítik a csatlakozási pontokat. A településeken lehajtókat építenek majd a helyi önkormányzatok, így a kerékpárosok kitérőket tehetnek, pihenőket tarthatnak.

Idézet
Például, ha Bihardiószegen meg akarják ismerni a borkultúrát, vagy meglátogatni a Zichy-kastélyt, akkor megtehetik, mert az önkormányzattal ezt már megbeszéltük, hol építenek ki egy lehajtót, kerékpártárolót. Nagyváradon bejöhetnek a központig, a polgármesteri hivatallal szemben lesz egy végállomás, ott leparkolhatják a kerékpárokat, és tehetnek egy sétát a belvárosban” – részletezte Pásztor Sándor.

A tervben szerepelt kerékpársávok kialakítása meglévő közúti hidakon, illetve kisebb hidak, átjárók építése ott, ahol egy-egy gyűjtő- vagy öntözőcsatorna torkollik a folyómedrekbe.

Árvízvédelmi célokat is szolgál a beruházás •  Fotó: Facebook/Körösök Vízügyi Igazgatósága Galéria

Árvízvédelmi célokat is szolgál a beruházás

Fotó: Facebook/Körösök Vízügyi Igazgatósága

Románia idei felvétele a belső határőrizet nélküli schengeni övezetbe megnövelte a kerékpárépítési projekt jelentőségét, mert így a két ország egymással szomszédos kistérségeit akadálytalanul felfedezhetik az aktív turizmust kedvelők.

Kerékpárutak az Értől… a Fekete-Körösig

  • Az első kerékpárútszakasz az Ér bal partján épül ki Érendréd (Szatmár megye) és Jankafalva (Bihar megye) között majdnem 53 km hosszan, s összeköti Tasnádszántót, Szilágypért (Szatmár), Szalacsot, Értarcsát, Kiskerekit, Székelyhidat és Bihardiószeget (Bihar);
  • A második szakasz 43 km hosszan épül a Berettyó jobb partjának töltésén, és Bihar megyén halad keresztül Margittától Vedresábrányon, Vámoslázon, Szentjobbon, Szalárdon, Biahrfélegyházon és Paptamásin keresztül a román–magyar határig;
  • A harmadik és negyedik szakasz a Sebes-Körös mentén halad majd, a kettő összesen 60,88 km-t tesz ki, és a folyó jobb partján Nagyváradtól halad az államhatárig a következő települések érintésével: Biharszentandrás, Bors, Körösgyéres, Vizesgyán; a bal parton a köröstarjáni hídtól a Felfogó-csatorna jobb oldali töltéséig, valamint a Felfogó-csatorna jobb partján a Köles-ér torkolatáig érintve Körösgyérest, Vizesgyánt, Oláhszentmiklóst, Cséffát, Madarászt és Nagyszalontát;
  • Az utolsó, ötödik szakasz 34,7 km hosszú, és a Felfogó-csatorna jobb partja mentén épül ki a Köles-érrel való találkozástól a Fekete-Körös jobb partjáig, majd a folyó jobb oldali töltésén halad a Felfogó-csatornáig, átvezet a nagyzeréndi közúti hídon a Fekete-Körös bal partjáig, és onnan a magyar határig tart majd, érintve Nagyszalonta, Illye, Keményfok (Bihar megye), valamint Tőzmiske és Nagyzerénd (Arad megye) közigazgatási területeit.

A finanszírozási szerződést 2023-ban írták alá a környezetvédelmi, valamint a fejlesztési és közmunkálatokért felelős minisztériumokkal. A terv elkészítéséhez szükség volt a védőgátak telekkönyvezésére, kataszteri nyilvántartásba vételére, ami nagy erőfeszítést jelentett, mert Románia 426 kilométer hosszú árvízvédelmi töltéshálózatának 45 százaléka a Körösök vízgyűjtő medencéjében található.

korábban írtuk

Kerékpárút létesül a Körösök vízgyűjtőmedencéjének valamennyi, határt keresztező folyójának töltésén
Kerékpárút létesül a Körösök vízgyűjtőmedencéjének valamennyi, határt keresztező folyójának töltésén

A mintegy 20 millió eurós összköltségvetésű, több mint 190 kilométer kerékpárút kialakításáról szóló projekt kettős célt szolgál: az árvízvédelmi infrastruktúra felújítását és megerősítését, továbbá az aktív turizmus feltételeinek bővítését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés