Kényelmetlen „nagy öregek” – Interjú Brassai Zsomborral

– Több mint egy éve vezeti a szövetség Maros megyei szervezetét, ez idő alatt azonban – hol halkabban, hol hangosabban – elég gyakran felmerült, hogy elveszíti a tisztséget. Mégis hogyan tud ilyen ellenszélben dolgozni?

– Maros megyében több politikai erőtényező is működik, ami lehet jó is, meg rossz is egy újonnan megválasztott RMDSZ-elnök számára. Nem túl kényelmes feladat erős egyéniségekkel dolgozni, ellenben komoly véleményformálókként lehet őket hasznosítani, sőt optimális esetben az általuk képviselt erőt össze lehetne hangolni, és egy sokkal hatékonyabb érdekképviseletet lehetne megvalósítani.

Belátom, hogy az utóbbi évek választási eredményei nem feltétlenül igazolják ezt a felvetést, de bízom abban, hogy előbb-utóbb mégiscsak sikerülni fog az összhang megteremtése. Ezért sem kifogásolom azt, hogy időnként össztűz alá kerülök. Egy jól kezelt konfliktus akár hasznos is lehet, hiszen előhozza a megoldásra váró gondokat vagy azokat a nézeteltéréseket, melyeket érdemes az ügy érdekében tisztázni.

– Diplomatikus választ adott, de úgy tűnik, Ön is tisztában van azzal, hogy eltávolítása nemcsak szóbeszéd...

– Valóban voltak olyan esetek, amikor hol kifogások, hol bizonyíték nélküli gyanúk merültek fel személyemmel vagy döntéseimmel kapcsolatban. Végül is nem baj, ezeket ki kell beszélni.

– Melyek a legsűrűbben emlegetett kifogások?

– Vannak idősebb politikuskollégák, akik több mint két évtizeden keresztül meghatározták a Maros megyei közéletet, és elvárják, hogy szorosabb és intenzívebb kapcsolatot ápoljak velük, gyakrabban kérjem ki a tanácsukat. Mindezt jogosnak tartom, sőt azt is meg tudom érteni, hogy felmerült bennük egyfajta gyanú, miszerint én mellőzném őket. Talán ezért is fokozottabban érzékenyek az olyan dolgokra, mint például arra, hogy hányszor beszélünk, hányszor egyeztetünk bizonyos kérdéskörökben.

Pedig szó sincs a mellőzésükről! Az RMDSZ megyei elnökének is fontos, hogy az ő tekintélyüket, tapasztalatukat és kapcsolatrendszerüket kihasználva, együttműködjön velük. Felmerült az is, hogy a nemzedékváltással egy időben irányváltás is történt, holott ez sem így van. Már csak azért sem, mert én idestova tizenhárom éve tagja vagyok a Maros megyei RMDSZ vezetőcsapatának. Persze bizonyos dolgokat az egyéniségemből fakadóan „újrahangoltam\". Ez viszont még nem jelent irányváltást.

– Amikor a tavaly arról kérdeztem, hogy fiatal elnökként hogyan sikerül majd kézben tartani a szervezet nagy öregeit, rendkívül derűlátónak bizonyult.

– Dacára annak, hogy az utóbbi időben egyre több kritika és bírálat ér egyes idősebb kollégák részéről, azóta sem csökkent az optimizmusom. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb mindenki belátja, hogy nem ellenük ténykedek, hanem az engem megbízó közösségért dolgozom.

– Egy pillanatig sem merült fel önben, hogy valamelyik idősebb kolléga a megyei RMDSZ élén szeretné „levezetni\" a parlamentben töltött közel negyed évszázad után, vagy netán utódjának szemelte ki az elnöki széket?

– Nem féltem a székemet annál is inkább, mert annak idején nem könyököltem érte. A korábbi megyei elnök, Kelemen Atilla – aki mellett hosszú időn keresztül ügyvezetőként dolgoztam – kért fel, hogy vállaljam a vezetői tisztséget. A közgyűlés majdnem teljes tagsága támogatott, így akár azt is mondhatnám, hogy az idősebb nemzedéktől kaptam ezt a megbízatást. Nem hinném, hogy alig valamivel több, mint egy év után valamelyik idősebb kollégában felmerülne, hogy tévedés volt rám bízni az RMDSZ gyeplőit.

– A tagság és a térség magyarsága is egyre sűrűbben ad hangot elégedetlenségének egy egészen más kérdéskörben. Ugyanis a közember még semmit nem érez, semmit nem lát az RMDSZ által kötött politikai egyezségekből.

– Ez a bírálat érthető. De ne feledkezzünk meg arról, hogy az elmúlt hónapok választási kampánnyal teltek el, amelyek magát a kormányzási folyamatot is fékezték, sőt esetenként szabotálták. Így az egyezség érvényesítése megyei szinten is sokkal korlátozottabbnak bizonyult. Ugyan túljutottunk az európai parlamenti megmérettetésen, de előttünk áll az államfőválasztás, ami a hazai politikai paletta, a tortaszelethez való hozzáférés átrendeződéséhez fog vezetni.

Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a kampány miatt az amúgy kristálytiszta magyar ügyekben is nehéz román partnereket találni. Különben meggyőződésem, hogy ez az egyre erősödő magyarellenesség, vagy legalábbis tartózkodás a magyar ügyektől, hogy finomabban fogalmazzak, csak a politikumra jellemző. Az tapasztalható, hogy a különböző oldalon álló román pártok attól tartanak, nehogy a magyar ügyek – amúgy elvárható és jogos – felkarolása miatt a másik fél árulónak kiáltsa ki őket.

Tudomásul kell vennünk, hogy kisebbségi kérdésben romániai politikai partnert ugyanolyan nehéz találni, mint a 90-es évek elején. Magyarán: újból csak magunkra számíthatunk. Ez egyfajta figyelemfelhívás is, ha a 2016-os választásokra gondolunk. Nem akarom az ördögöt festeni a falra, de lelki szemeim előtt látom azt a polarizált nagy román összefogást, melynek Maros megyében egyetlen célja lesz: a magyar politikai érdekképviselet „lenyomása\".

– Ennek jegyében akár el is köszönhetünk az RMDSZ-nek beígért magyar prefektusi tisztségtől Maros megyében?

– Meggyőződésem, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) tartja magát a megállapodáshoz. Ugyanakkor a politika természetéhez tartozik az alkudozás is. Tekintettel a Maros megyei kollégák frusztrációira – vagyis, hogy pártjuk nem erőtényező sem a vásárhelyi, sem a megyei tanácsban –, el tudom képzelni, hogy előrukkolnak egy csereajánlattal. Nekünk elsősorban a magyarok a partnereink és a magyar ügy a legfontosabb, ezért nem zárkózunk el a jobb alternatíváktól.

– Ha már az RMDSZ elnöke is belátja, hogy csak önmagunkra számíthatunk, a Demokrata–Liberális Párttal (PDL) kötött marosvásárhelyi egyezség és Claudiu Maior alpolgármesteri megválasztásának támogatása nem számít afféle biankó csekknek?

– De igen. Egy olyan biankó csekknek, amit hamarosan számon kérünk. Mindannyian, akik úgy döntöttünk, hogy vásárhelyi szinten támogatjuk a demokrata-liberálisok ambícióit, tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy kockázatos vállalkozás. Mint ahogy azzal is, hogy mind a megyei, mind a városi önkormányzatban a mi frakciónk a legerősebb, és ebből kifolyólag megkerülhetetlen. Ezt a partnereink is jól tudják, mégis fontos, hogy nyilvánvalóvá tegyük.

Úgy érzem, ez a pillanat elérkezett, itt az ideje a biankó csekk beváltásának. Már az elkövetkezendő napokban-hetekben számítunk a partnereink támogatására a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újraindításában. Ez az iskolaügy egyben afféle mérföldkő lesz a politikai partnereinkkel való együttműködésben, melynek függvényében eldöntjük majd, hogyan tovább.