
„Kigolyózták” a kormányt. Kelemen Hunor szerint a törvényhozás kitölti mandátumát, és csak novemberben lesznek választások
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
A szerdai bizalmi szavazáson megbuktatott román kormány „lenullázta” a parlamenti választások előre hozása mellett szóló érveket azáltal, hogy előző este 25 sürgősségi rendeletet fogadott el – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a magyar közmédiának nyilatkozva.
2020. február 05., 19:002020. február 05., 19:00
Az RMDSZ elnöke úgy vélekedett, hogy Ludovic Orban kormánya visszaélt a rendkívüli helyzetekre kitalált jogalkotási lehetőséggel, erről pedig – az ombudsman óvása alapján – az alkotmánybíróságnak is véleményt kell mondania. Kiemelte, hogy a sürgősségi rendeletek egyike lényeges módosításokat hoz a parlamenti választásokban.
– szögezte le Kelemen Hunor.
Hozzátette: eddig támogatta a parlamenti választások előre hozását, de ezek után szerinte inkább arra kell készülni, hogy a törvényhozás kitölti mandátumát, és csak novemberben lesznek választások.
A bukaresti kormány a parlamenti választásokra vonatkozó törvény módosító sürgősségi rendeletet fogadott el keddi ülésén, felkészülve arra az esetre, hogy a parlament megszavazza az ellenzéki szociáldemokraták és az RMDSZ által beterjesztett bizalmatlansági indítványt, és így lehetőség nyílik az előrehozott választások „kiprovokálására”.
A jogszabály egyebek közt megduplázza a külföldön élő románok parlamenti képviseletét, és arról intézkedik, hogy a tavalyi európai parlamenti, illetve elnökválasztáshoz hasonlóan a külföldi szavazókörök három napig tartsanak nyitva.
Szerdán azért vonta meg a bizalmat a parlament Ludovic Orban kormányától, mert egy másik – a helyhatósági választást szabályozó – törvényt próbált parlamenti vita nélkül életbe léptetni, amellyel kétfordulóssá akarta tenni a polgármester-választást a júniusi önkormányzati voksoláson.
„Mi már tavaly megállapodtunk a Nemzeti Liberális Párttal, hogy sem sürgősségi kormányrendelettel, sem felelősségvállalással nem módosítja az önkormányzati törvényt, mi nem támogathatunk olyasmit, ami a magyar érdekképviseletet meggyengíti, ezt ne kérje tőlünk senki. Ezt az ígéretét megszegte a kormány, és ezért a bizalmatlansági indítványt alá is írtuk és meg is szavaztuk (...) A mostani szavazásunk a bizalmatlansági indítványra vonatkozott. Nincsen szándékunkban más többséget senkivel kialakítani” – mondta az RMDSZ elnöke, cáfolva azt a feltételezést, hogy a magyar szövetség támogatná a szociáldemokraták visszatérését a hatalomba.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
szóljon hozzá!