
Az RMDSZ továbbra is tenni akar azért, hogy törvényt fogadtasson el a román parlamentben Székelyföld területi autonómiájáról – mondta Kelemen Hunor, a szövetség újraválasztott elnöke az MTI-nek adott interjúban.
2015. április 18., 15:002015. április 18., 15:00
A szövetség a 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán fogadott el határozatot a székelyföldi autonómiatervezet kidolgozásáról, ám a közvitára bocsátott tervezetét mindeddig nem nyújtotta be a parlamentben, és az autonómiatervezet kérdése a hét végi kolozsvári kongresszuson sem merült fel.
Kelemen Hunor az MTI kérdésére kijelentette, az lenne a legkönnyebb, hogy a törvénytervezetet már holnap beterjesszék a parlamentben, de ehelyett azt az utat választották, hogy előzetesen megpróbálják meggyőzni a román társadalmat a törekvés helyességéről, és elkészítenek egy sor szakpolitikai dolgozatot, amelyek szükségesek az autonómia kiteljesítéséhez.
Az RMDSZ elnöke cáfolta, hogy „takaréklángra\" tették volna a román társadalom meggyőzését. „Amikor bilincscsörgés föd el minden egyéb témát az országban, akkor nagyon nehéz felszínre hozni az ilyen, egyébként sokkal fontosabb ügyeket” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az újraválasztott elnök azt is elmondta, a kongresszus mottójául választott „újratervezés\" jelentős változást fog eredményezni a szövetség politikai elitjének a felállásában. „A 2016-os választások talán az elmúlt választási ciklusok legnagyobb változásait fogják hozni” – jelentette ki.
Arra a kérdésre, hogy az „újratervezés\" annak az elismerését jelenti-e, hogy korábban hibázott a szövetség, kijelentette: mindenki hibázik, a politikusok is. Úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ esetében nem történt úttévesztés, csupán azt ismerték fel, hogy lemaradhatnak, ha nem tartanak lépést a változó társadalommal.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!