Hirdetés

Kaszárnyákból ANL-lakások országszerte

Országszerte 25, a katonaság által kiürített laktanyát bocsát a helyi önkormányzatok rendelkezésére a védelmi minisztérium – jelentette be tegnap Brassóban Gabriel Oprea.

Pap Melinda

2010. március 31., 09:312010. március 31., 09:31

A védelmi miniszter szerint a helyi hatóságok egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a minisztériumra, saját területek hiányában az egykori kaszárnyákat és telkeket kérik különböző fejlesztési projektek lebonyolítására. „Összhangba akarjuk hozni a helyi közösségek és a katonaság érdekeit” – mondta Oprea, aki szerint, mivel a katonai szolgálat már nem kötelező, a minisztérium több egykori kaszárnyáról le tud mondani a helyi közösségek javára.

Hozzátette, a helyi elöljáróknak meg kell érteniük, hogy a stratégiai fontosságú alakulatokra, lőterekre továbbra is szükség van, azonban a szaktárca ezek esetében is kész a kompromisszumra: a fontos beruházások érdekében hajlandó a területcserére. Példaként a zilahi körgyűrű tervét említette, amely a jelenlegi lőtéren haladna át. Mint mondta, a projekt megvalósítása érdekében a minisztérium kész elköltöztetni a lőteret.

Oprea szerint több egykori katonai létesítményt turisztikai célra hasznosítanak majd, itt az aradi várat és a két világháború között épült Bukarest körüli erődítményeket említette. Egyébként Marius Jurcă, Lippa polgármestere tegnap bejelentette, hogy a védelmi minisztérium egy száz hektáros területet enged át az Arad megyei város önkormányzatának a lippafüredi üdülőtelep fejlesztése céljából. Mint mondta, a kormányhatározathoz szükséges iratokat még múlt héten aláírták a felek. Az egykori kaszárnyák helyére szálláshelyek, sportpályák és más szabadidős létesítmények épülnek. A területért cserébe az önkormányzat egyhektáros belvárosi telket bocsát a szaktárca rendelkezésére, amelyen katonák számára építenek lakásokat.

Erdély-szerte egyébként már eddig is számos volt laktanya került önkormányzati tulajdonba, Nagyváradon például ezek egyikébe költözött be a megyei könyvtár, és itt kap majd helyet a Körösvidéki Múzeum is. Legutóbb a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kérte a védelmi minisztériumtól a volt katonai épületek átadását.

A védelmi miniszter arról is beszámolt, hogy a használaton kívüli kaszárnyák egy részének helyére kormányprogram keretében ANL-lakások épülnek. Gabriel Oprea, Elena Udrea fejlesztési és turisztikai miniszter és George Scripcaru brassói polgármester tegnap 400 ANL-lakás építésére írt alá egyezményt. Eszerint a lakónegyed a védelmi minisztérium által a helyi önkormányzatnak átengedett, Bertalan negyedbeli 11 hektáros területen épülne fel, amelyen jelenleg leromlott állapotban lévő kaszárnyák állnak.

A felépülő lakások közül 120-ba a védelmi minisztérium alkalmazottai költözhetnek be. A mintegy tízezer eurós beruházás megvalósítása idén nyáron kezdődik el, és legtöbb két éven belül át is adják az egy-, két-, illetve háromszobás lakásokat. Elena Udrea szerint a két tárca közötti egyesség értelmében Brassó példájára több tízezer lakás épül majd országszerte. Mint mondta, mintegy százezer romániai fiatal igényel ANL-lakást, közülük 15 ezren a hadsereg kötelékében dolgoznak. Utóbbiak közül 4000 a kormányprogram keretében jutna otthonhoz.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
Hirdetés
Hirdetés