
Fotó: A szerző felvétele
2007. december 10., 00:002007. december 10., 00:00
„Múlt héten aláírtunk egy keretszerzõdést a szaktárcával, melynek értelmében támogatja a két épület felújításához szükséges megvalósíthatósági tanulmányok, valamint a mûszaki tervek elkészítését – fejtegette Oprea. – Mivel a két mûemlék helyreállítása prioritásként szerepel a Regionális Operatív Program turisztikai fejezetében, reméljük, hogy a szaktárca a tulajdonképpeni felújítási munkálatokat is finanszírozza majd.\" A kétszáz éves Károlyi-kastély és a melléképületek rendbehozatalának költségei közel 4 millió euróra rúgnak, az erdõdi váré pedig – melynek kápolnájában Petõfi Sándor házasságot kötött Szendrey Júliával – ennél is többre, mivel romos állapotban van. A nagykárolyi kastély szintén komoly javításokra szorul. Az épületet 1994–2004 között a Szatmár megyei múzeum felügyelte, ebben az idõszakban a mûvelõdési minisztérium támogatásával végeztek ugyan állagmegõrzési munkálatokat, de a beavatkozások szakszerûségét sokan megkérdõjelezték. A legnagyobb gondot a falak egyre növekvõ nedvességtartalma okozta, bár az épület körül létrehoztak egy vízelvezetõ drénrendszert, valamint javításokat végeztek a tetõszerkezeten, a kastély még mindig beázik. A nagykárolyiak leginkább azért vannak felháborodva, mert a munkálatok során szinte minden teremben leverték a vakolatot, illetve elhordták az értékesíthetõ holmit: ablakokat, ajtókat, cserépkályhákat stb. Miután 2004-ben a helyi önkormányzat visszakapta az épületkomplexum kezelési jogát, öszszeállított egy PHARE-pályázatot, amelybõl a kastélyt és a melléképületeket is rendbe hozhatták volna, végül azonban a helyi tanács a projekt benyújtása ellen szavazott. A liberális tanácsosok ellenezték ugyanis, hogy a kastély körüli 10 hektáros dendrológiai parkban 160 parkolóhelyet alakítsanak ki. A mûszaki tervet összeállító cég azzal indokolta a parkoló szükségességét, hogy a pályázat célja üzletkötõ központok kialakítása, ehhez pedig megállóhelyet kell kialakítani az autók számára. „A Regionális Operatív Program szerint az épületeket turisztikai céllal újítják fel, ezért nem hinném, hogy a testületi tagoknak kifogásuk lenne a projekt ellen\" – szögezte le Dorel Oprea. Az igazgató szerint a tervek 2009 tavaszára lesznek készen, a munkálatok pedig legalább 2-3 évig tartanak majd.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.