
Ráharapnak. A települések, turistahelyek 30 kilométeres körzetében nem szabadna etetni a medvéket
Fotó: Pinti Attila
Választási évben a környezetvédelmi minisztérium nem meri felvállalni a medveállomány kilövéssel történő szabályozását, mert az heves tiltakozást váltana ki a városi lakosság körében – szögezte le a Krónika által megszólaltatott szakember. Ehelyett a környezetvédelmi miniszter villanypásztort, medvemenhelyet ígér, és kilátásba helyezte, hogy megbüntetik azokat, akik etetik a medvéket.
2020. július 08., 09:432020. július 08., 09:43
A környezetvédelmi minisztériumban munkacsoport létesült, amelynek megoldásokat kell találnia a medveproblémára – mondta hétfői brassói látogatása során Costel Alexe. A környezetvédelmi miniszter azt ígérte, uniós és kormányzati forrásokat is felhasználnak erre a célra.
Szintén uniós finanszírozással indítanak országos programot, hogy pontosan meghatározzák a medvék számát. Két-három héten belül a minisztérium közvitára bocsátja az Együtt létezés elnevezésű programot, melyet a környezetvédelmi alap finanszíroz majd. Az elképzelés szerint
A vállalkozók esetében még bizonytalan a támogatás, mert erre a Versenytanácsnak is rá kell bólintania – mondta a miniszter.
Costel Alexe ugyanakkor kilátásba helyezte a medvéket etető személyek megbírságolását. Kifejtette, egyeztetést folytat a belügyminisztérium, valamint az illetékes központi és helyi hatóságok képviselőivel annak lehetőségéről, hogy bírságoljanak meg mindenkit, aki eteti a medvéket. Szerinte az etetés az egyik fő oka annak, hogy a nagyvadak egyre gyakrabban bemerészkednek a lakott területekre.
– fogalmazott a miniszter.
A lapunk által megszólaltatott szakértők abban teljes mértékben egyetértenek a miniszterrel, hogy a medveetetés életveszélyes, ezért tiltani, esetleg bírságolni is kell. A többi intézkedés hatékonysága már megkérdőjelezhető. Sárkány Árpád, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács alelnöke a Krónikának elmondta, a vadászati törvény módosítása hatályban van, ez kötelezi a minisztériumot a megelőzési kvóta jóváhagyására, hogy szabályozni tudják a medvepopulációt.
„Több vadásztársaság beperelte a szaktárcát törvényszegésért, bűnvádi eljárást kezdeményeztek, amiért nem alkalmazza a törvényt, ám választási évben nem merik bevállalni a kilövési kvóta jóváhagyását. Annak erős az érzelmi töltete, arra számítanak, hogy a városi lakosság körében túl nagy tiltakozást váltana ki” – mutatott rá Sárkány Árpád.
Hozzátette, a villanypásztor, a menhely viszont nem elég hatékony a kérdés rendezésére.
– szögezte le a szakértő. A menhely a sérült, elgázolt medvéknek vagy árván maradt bocsoknak kell, a településekre beszokott medvéket vissza kellene vadítani, visszavinni a természetes élőhelyükre.
Egy egészséges medvét, amely megéri a 25–30 évet, nem kellene élete végéig menhelyen tartani, véli Sárkány Árpád. Arra is kitért, hogy a villanypásztorral való védekezést már rég használják, de az nem minden esetben hatékony a medvék ellen.
Ez sem mindig hatékony, mert a medve – a vaddisznóval ellentétben – gyakran átugorja. Viszont nem lehet az egész országot – a turistautakat, a hegyvidéki üdülőket, a településeket – bekeríteni villanypásztorral, részletezte a szakértő.
Lőni kell? Hosszú távon nem jelent megoldást az újabb menhelyek kialakítása
Fotó: Erdély Bálint Előd
Azzal viszont mindenki egyetért, hogy medvét etetni életveszélyes, ezért tiltani és büntetni kell. Nem szabad a medve életterébe behatolni semmilyen szándékkal, egy szelfiért túl közel menni a vadhoz már egyenesen életveszélyes – sorolta Sárkány Árpád. Közben pedig sokan etetik a medvéket, hatalmas kockázatokat vállalva – mutatott rá lapunknak Kerezsy László, a korábban a Szent Anna-tó körüli természetvédelmi övezetet gondozó Ecos Club vezetője. Véleménye szerint
A Szent Anna-tó körül sütik a kürtőskalácsot, az illat mindig odavonzza a medvéket, a turisták pedig dobálják nekik a kalácsot, fényképeket készítenek. Kerezsy László emlékeztetett, hogy egy hasonló esetben turistára támadt a különben emberi jelenléthez szokott medve.
– idézte fel az egykori gondnok. Kerezsy László azzal sem ért egyet, hogy az erdőben leseket létesítenek, ahova kutyatáppal szoktatják a medvéket, majd a turisták odajárnak nézelődni, fényképezni. A települések, turistahelyek legalább 30 kilométeres körzetében nem szabadna etetni a medvéket, hogy ne szokjanak oda – figyelmeztetett Kerezsy László.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
2 hozzászólás