2007. április 16., 00:002007. április 16., 00:00
„Hasonló stratégiát már működtet a Rákóczi Szövetség Felvidéken, ahol a magyar családokban született gyerekek mindössze egyharmada tanul magyar iskolákban” – tette hozzá Ráduly Levente.
A kampány beindításáról a Rákóczi Szövetség erdélyi szervezeteinek első regionális találkozóján döntöttek, amelyet a hétvégén Szovátán rendeztek. A találkozón részt vett a szövetség központi elnökségének küldöttsége, valamint a 16 erdélyi tagszervezet vezetője. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az erdélyi magyarság hoszszú távú megmaradásának kulcsa a magyar nyelven való tanulás óvodától a felsőoktatási intézményekig. A központi küldöttek beszámolót tartottak a szövetség jelenlegi helyzetéről, programterveiről és stratégiájáról. A tagszervezetek vezetői tájékoztatták az egybegyűlteket a megalakulásuktól eltelt időszak megvalósításairól és jövőbeli terveiről. A több mint kilencezer fős tagsággal rendelkező Rákóczi Szövetséget 1989-ben alapították, hogy a határon túl élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse, és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.