
Szabad a gazda. Az aukciós ház 50 ezer eurós kikiáltási összeggel indítana az árverésen
Fotó: Szucher Ervin
Kétszobás tömbházlakás árán hirdette meg az Artmark aukciós ház a Haller család zoltáni birtokát. A háromhektáros területen egy, a helybéliek által kastélynak nevezett 16. századi udvarház fekszik romos, de menthető állapotban.
2019. november 14., 15:142019. november 14., 15:14
2019. november 14., 15:152019. november 14., 15:15
Újra gazdát cserélhet a Hallerek Segesvártól mintegy 25, Brassótól pedig 90 kilométerre fekvő zoltáni kúriája. A műemlék jellegű épületek licitálására szakosodott Artmark Historical Estate 50 ezer eurós kikiáltási árral indítana, de a cég becslései szerint a vételár akár 80–100 ezerre is felmehet.
Így eshetett meg, hogy nem sokkal a forradalom után éppen a volt termelőszövetkezet elnöke vásárolta meg. Ezzel lényegében a „folytonosságot” biztosította, ugyanis az államosítás óta az akkor még nagyon jó állapotban lévő ingatlan évtizedeken keresztül a mezőgazdasági szövetkezet, a hírhedt CAP irodáinak és raktárainak adott helyet.
Az utolsó tulajdonos, az özvegyen maradt grófnő, akit a román falubeliek egyszerűen csak Grofoaiának neveztek, már a háború ideje alatt feladta a rezidenciáját. A helybéli öregek visszaemlékezése szerint
Pár évvel ezelőtt Nicolae Pora arról is mesélt lapcsaládunknak, hogy a dühöngő és gyűlöletet szító új vezetők még a Hallerek családi temetőjét is felszántatták. Az épület rekvirálását követően 1946-ban a falai között szállásolták el az éhség elől menekülő szerencsétlen moldvai családokat. A CAP korszaka rögtön az 1948-as államosítás után vette kezdetét. A kommunizmus ideje alatt nemcsak a falubeliek által következetesen Zoltán gróf kastélyának nevezett udvarház pusztult le;
Nem sokkal a ’89-es forradalom után a téesz elnöke vásárolta meg a birtokot. Mint mondta, lényegében akkor döbbent rá, hogy ő kastélytulajdonos, amikor a műemlékvédők kérdőre vonták, miként alakítja át az épületet. „Én abban a tudatban éltem, hogy az egykori téesz raktárát vásároltam meg. Nem is kis pénzért, hisz 13 millió régi lejt adtam érte, ami akkoriban egy kétszobás városi tömbházlakás ára volt. Sokáig én is raktárként használtam, aztán elkezdtem feljavítani, hogy odaköltözhessek” – magyarázkodott a hatóságoknak a tudatlan vagy magát annak tettető férfi. Tény, hogy a sokadik pénzbírság után úgy döntött, szabadul a szerinte drágán, a szakemberek szerint potom pénzért vásárolt épülettől; így adta el egy Írországból érkezett érdeklődőnek.
Elmondása szerint vidéki vendégfogadóként képzelte el, ahová főként nyugati turistákat vonzott volna. Egy idő után aztán ő is ráébredt, hogy mégsem egy erdélyi udvarház tulajdonosaként képzeli el élete hátralévő részét, ezért az épület továbbadásáról döntött. Tíz esztendővel ezelőtt még 250 ezer eurós árról álmodozott, de az idő teltével alábbhagyott. Aztán évekig senki nem látta, nem hallott róla. A közelmúltban ismét felbukkant, és az Artmark aukciósházra bízta ingatlanját, a bukaresti szakcég pedig meggyőzte, hogy a kikiáltási árat engedje le 50 ezer euróra.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!