
Fotó: Gozner Gertrud
Radu Ţărmure, a Romániai Állatvédő Egyesület alelnöke a tavalyi év végén bérelte ki a Kajántó melletti lerobbant farm két istállóját, ahol 130 kóbor kutya talált menedékre. Az elmúlt héten a Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA), a közösségi rendőrség, a prefektúra képviselői kiszálltak a helyszínre, és megvizsgálták a Ţărmure által finanszírozott menhelyet, és úgy vélték: az ott tartott állatok életkörülményei nem megfelelőek.
Alexandru Duma, a DSVSA igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a kajántói menhely tulajdonosa „minimális feltételeket biztosít” a kutyáknak: az állatok rendszeresen enni kapnak, de a higiénia teljességgel hiányzik. „A két istállóról, ahová a kutyákat bezsúfolták, hiányoznak az ablakok, a létesítményt el sem kerítették, a kutyák ketreceit pedig hetek óta nem takarították” – részletezte az igazgató. Duma szerint az ellenőrzés pillanatában Ţărmure nem tudta igazolni, hogy a kutyák az ő tulajdonában vannak, a tulajdonjoghoz szükséges egészségügyi papírokat később állították ki.
A sajtótájékoztatón jelen levő Ţărmure azzal védekezett, hogy a 150 kutya magántulajdona, a menhelyet magánszemélyként működteti, így nem vonható felelősségre. „A hatóságoknak már bemutattam a dokumentációt, miszerint a kutyákat védőoltásban részesítettük, féregtelenítőt adtunk nekik, és azonosítóval is ellátuk őket, mint ahogy ezt a kóbor kutyákra vonatkozó, 2002/227-es törvény előírja – mondta a vállalkozó. – Mivel zárva tartjuk az ebeket, nem jelentenek veszélyforrást a falu lakóira, és esetükben veszettséggel való fertőzés gyanúja sem merülhet fel”.
A Romániai Állatvédő Egyesület alelnöke nem tagadja, hogy az általa létesített menhelyen „nem a legkorszerűbb” körülmények közt tartja az összegyűjtött kóbor kutyákat, de – mint mondta – az épületet a közeljövőben tatarozni kívánja. „Eddigi tapasztalataim szerint az általam biztosított körülmények nem rosszabbak, mint a környékbeli háztartásokban, ahol az öreg kutyát láncon tartják, a haszontalanná vált lovakat pedig kíméletlenül leölik” – fejtette ki Ţărmure. A vállalkozó közölte, a kutyamenhely korszerűsítése céljából egy amerikai állampolgár nemrég tízezer dollárral ajándékozta meg. „Többször is felajánlottam a helyi önkormányzatnak a partnerséget. Kértem, hogy támogassanak, de mindannyiszor visszautasítottak. Pedig gyakorlatilag helyettük dolgozom, és a saját zsebemből költekezem, mégis piszkálnak” – tette hozzá.
A téma kapcsán nyilatkozó Hegedűs Lajos alprefektus elmondta: az elmúlt héten személyesen is megnézte a kutyamenhelyet, ahol, mint mondta, az alapvető higiéniai körülmények sem biztosítottak. „A hatósági ellenőrzést követően Ţărmure munkához látott: elvégeztette az állatok azonosítását és nyilvántartásba vételét, bemutatta az állatok oltási igazolványát és azt a szerződést, amelyet egy állatorvossal kötött, aki ezután vállalja a kutyák időszakos vizsgálatát – fogalmazott az alprefektus. Hegedűs elmondása szerint Ţărmure kutyamenhelyén jövő héten újabb ellenőrzést tartanak.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.