Hirdetés

„Jövőt építettek” Medgyesen

Három évig tartó felújítás után adták át pénteken Szászmedgyesen a Báthory István Általános Iskola épületét. Szeben megye egyetlen önálló magyar tannyelvű intézménye az elmúlt évek renoválási munkálatai alatt a légierők kaszárnyájának egyik ingatlanjában működött, mától, november elsejétől azonban tanárok és diákok ismét birtokukba vehetik a régi épületet.

Krónika

2010. november 01., 08:382010. november 01., 08:38

A szászmedgyesi magyar közösség számára nagy jelentőséggel bíró ünnepségen számos RMDSZ-es politikus is jelen volt. Lakatos András, a szövetség oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az erdélyi magyar közösség csak önálló magyar oktatási intézmények révén ápolhatja és továbbíthatja kultúráját, hagyományait.

Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió kiemelt fontosságot tulajdonít az anyanyelvű oktatásnak, az egyén anyanyelvén történő fejlődésének. Szőcs Domokos, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Oktatásért Felelős Főosztálya és Király András államtitkár nevében üdvözölte az egybegyűlteket, majd Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor, a medgyesi iskola egykori diákja üzenetét olvasta fel.

„Iskolát avatni az egyik legnemesebb dolog, hiszen iskolát építeni nem más, mint jövőt építeni. Jövőt építeni pedig ugyanaz, mint hinni gyermekeinkben és abban, hogy azokat az értékeket, amelyeket elődeinktől kaptunk, és ápoltunk az évek során, gyermekeink ugyanolyan hittel, szeretettel és meggyőződéssel fogják majd megbecsülni és továbbadni, mint ahogy tesszük azt ma itt mi” – fogalmazott levelében Bokor Tibor.

Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kijelentette: Báthory István neve arra kötelez, hogy előretekintsünk, távlatokban gondolkodjunk. Véleménye szerint pedig a legjövedelmezőbb befektetés nem más, mint a multikulturalitás. „A legfontosabb, amit a Báthory István Általános Iskola diákjainak nyújthat az, hogy az állam hivatalos nyelve, valamint a nemzetközi forgalmú idegen nyelvek elsajátítása mellett a gyerekek anyanyel-vükön tanulhatnak” – hangsúlyozta az EP-képviselő, aki egyszeri tanulmányi ösztöndíjat ajánlott fel egy medgyesi és egy ingázó kisdiák számára.

Az együttes fellépés és cselekvés fontosságát hangsúlyozták a helyi és megyei önkormányzat vezetői, hisz, mint mondták, csak így lehet jelentős eredményeket elérni. Martin Bottesch, a Szeben Megyei Tanács elnöke szerint helyi és központi szinten is meg kell érteni azt, hogy nem szabad megszűntetni egy nemzeti kisebbség anyanyelvén működő osztályt, iskolát, csak azért mert kevesebb a gyerek, a nekik szánt könyveket pedig akkor is ki kell nyomtatni, ha költségigényesebbek. Mint hangsúlyozta, a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatás külön odafigyelést igényel.

„A mai iskolaavatóval húszéves folyamat zárul, és egy új kezdődik: az anyanyelvű oktatás megszilárdítása, fejlődése, minőségi és mennyiségi mutatóinak növelése, a kollégiumi rendszerben működő kistérségi iskolaközpont kialakítása” – vázolta a következő évek feladatait Balázs Béla megyei RMDSZ-elnök.

Szeben megyében jelenleg 942 magyar anyanyelvű óvodás és iskolás gyermeket tartanak számon. Ezek közül mindössze 342 gyermek részesül magyar nyelvű oktatásban, azaz a diákok alig 36 százaléka tanul anyanyelvén.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés