
Fotó: Jakab Mónika
Két évet kellett várni rá, de az ígéretek szerint hónapokon belül elköltöztetik a Dávid Ferenc-szobrot eltakaró buszmegállót Kolozsvár belvárosában.
2021. december 07., 19:042021. december 07., 19:04
2021. december 07., 19:102021. december 07., 19:10
Két évvel később, mint indokolt lett volna, de a közeljövőben elköltöztetik a Magyar (Bulevardului 21 Decembrie 1989) utcai buszmegállót Kolozsváron, így végre láthatóvá válhat Dávid Ferenc szobra, ígéri a városvezetés. A Sora bevásárlóközpont melletti műalkotás sorsát Dan Tarcea alpolgármester tisztázta a Monitorul de Cluj helyi lap kérdésére: mint mondta, a szobor előtt álló, így a műalkotást eltakaró buszmegállót a Magyar utca felújítási munkálatai keretében költöztetik el.
„Az építmény el lesz költöztetve a projekt végéig. Nem ott van ugyanis a megálló. A szobrot később állították fel, miután a megálló már megvolt” – fogalmazott a lapnak Tarcea.
Laura Laurențiu számonkérte a városvezetésen, hogy nem lehetne-e tíz méterrel hátrébb, a Mărăști negyed irányába költöztetni a megállót, hogy „teljes szépségében” legyen látható a szobor. Rámutatott, ha a városháza városfejlesztésért felelős szakemberei „figyelnének a részletekre”, Dávid Ferenc belvárosi szobra nagyon láthatóságot élvezne.
2019 augusztusában állították fel az unitárius templom és kollégium közötti kis téren. Másik különlegessége, hogy képzelt ábrázolás, ugyanis az unitáriusok vallásalapító püspökéről (1520 körül–1579) nem maradt fenn hiteles képi ábrázolás.
Fotó: KMN
Rácz Norbert belvárosi unitárius lelkész az avatás előtt a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a szoborállítással a Magyar Unitárius Egyház 150 éves álma vált valóra.
és egyben az unitarianizmus szülővárosában, Kolozsváron. Rácz Norbert akkor azt is el mondta, nem akarták az udvaron elrejteni, kerítések közé zárni a nagy püspököt, ezért kis teret alakítottak ki számára. Az utcafrontról pár méterrel beljebb költöztették a Kolozsvár neves építésze, Pákey Lajos által tervezett kaput, az előtt kapott helyett Gergely Zoltán szobrászművész alkotása. Így került a megálló vas- és üvegépítménye mögé, melynek elköltöztetését már akkor megígérte a városvezetés.
ezt a szobrászművész lapunknak akkor azzal indokolta, hogy számára Dávid Ferenc „dinamikus, szellemiségében az igazságot, a meg nem alkuvást kereső ember”.

Újabb magyar szoborral gazdagodik Kolozsvár belvárosa, az unitárius templom és kollégium közötti kis téren augusztus 17-én felállítandó Dávid Ferenc-szobor egyik különlegessége, hogy ez a vallásalapító püspök első egész alakos szobra.
A Magyar Unitárius Egyház tavaly szeptemberben többnyelvű tájékoztató feliratot is kihelyezett Dávid Ferenc köztéri szobra mellé, miután kiderült, hogy a járókelők körül sokan nem tudják, kit ábrázol az alkotás.
Fotó: Jakab Mónika
„Az erdélyi magyar protestánsok első püspöke, az unitárius egyház megalapítója. Életművével meghatározta az Erdélyi Fejedelemségben zajló reformáció alakulását. Püspöksége idején – 1568-ban – fogadta el az erdélyi országgyűlés a vallásszabadság törvényét” – üzeni az utókornak a többnyelvű felirat.

Példát mutat többnyelvűségből a Magyar Unitárius Egyház, mely a napokban négy nyelven helyezett ki többnyelvű tájékoztató feliratot Kolozsváron Dávid Ferenc köztéri szobra mellé.
A kolozsvári belváros fontos részének számító Magyar utcában hónapok óta zajlanak a korszerűsítési munkálatok, a Szentpéteri templom és a Főtér közötti útszakasz új aszfaltburkolatot kapott, de a járdáknak az újrakövezése még folyamatban van. Emil Boc polgármester nemrég úgy nyilatkozott, hogy
azt is mondta, hogy a többsávos út mellé nem festenek fel biciklisávot, mint eddig, hanem a kerékpárosok a buszsávon közlekedhetnek majd. Amennyiben mégsem válna be az újszerű megoldás, akkor visszatérnek a korábbihoz, ígérte.

Felavatták Dávid Ferencnek, az unitárius egyház alapítójának egész alakos szobrát szombaton Kolozsváron.
A nemzeti kisebbségi közösségek védelemét napirenden kell tartani – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa kedden Temesváron.
Széles körű magyar részvétel körvonalazódik az Oktatási és Kutatási Minisztérium kísérleti líceumi kerettanterv programjában.
A közegészségügyi hatóság kiterjedt járványügyi vizsgálatot indított Kolozsváron, miután két leprás megbetegedést is megerősítettek egy wellnessközpontban.
A MOGYE beolvasztása után a román többségű marosvásárhelyi „mamutegyetem” soraiba kívánja olvasztani a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet is. Az egyetemi egyesítés hírét keményen bírálja az Erdélyi Magyar Szövetség.
Az ételrendelés ma már az erdélyi mindennapoknak is része lett, nem csak a nagyobb városokban, de megannyi vidéki településen is elérhetőek az ételkiszállítással foglalkozó cégek szolgáltatásai, vendéglők, pizzázók kínálnak házhozszállítást.
„Végre befejeződik egy régóta várt projekt: a zilahi terelőút!” – adta hírül kedden délelőtt Facebook-oldalán a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) elnöke.
Megkezdte az egyik felüljáró keresztgerendáinak felszerelését az észak-erélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakaszán a Precon Transilvania-Citadina 98 konzorcium – közölte kedden az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
A Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság állatorvosai összesen 94 ellenőrzést végeztek Szatmár megye területén, állattartó gazdaságokban, piacokon, állatorvosi rendelőkben és állatgyógyszertárakban.
Átadták a magyar kormány támogatásával épült új református templomot a partiumi Hadadon.
Országszerte felmelegedés várható a következő napokban, de a hétvégétől lehűlés várható, december 22. után pedig sokfelé lehet csapadékra számítani.
szóljon hozzá!