Ingyen utazhatnak a városi közszállítási eszközökön, illetve évi tizenkétszer első osztályú vasúti kocsikon, adómentességet élveznek egy saját tulajdon lakásra, és ingyenes nyughelyre jogosultak. A kormány szerint az összesen közel 150 személyt érintő jogorvoslat az elhunyt zendülők házastársát, gyermekeit és szüleit is megilleti. Ugyanakkor az 1987. november 15-e Egyesület pillanatnyilag bérelt, állami tulajdonú székházát a szervezet fennállása idején ingyen használhatja. Mindezek a jogok csak a meghurcoltakat illetik meg, az elnyomó gépezet volt tagjait – Szekuritáté, milícia és a politikai rendőrséggel együttműködők – nem. A zaklatás tényét csak a hatóságok által kibocsátott hivatalos iratokkal lehet igazolni, amelyekből kiderül, hogy az érintetteket a zendülést követő kivizsgálás során fogva tartották, kényszerlakhelyre utalták, más helységbe száműzték vagy deportálták. A jogosultságot a megyei munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatóságok állapítják meg az 1987. november 15-e Egyesület előzetes jóváhagyásával.
1987. november 15-én Brassóban tízezrek tiltakoztak a pártszékház előtt. A Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár és a kommunizmus ellen tüntető tömeg Ceauşescu-portrékat és pártzászlókat égetett el. A megtorlás során több száz embert kínoztak meg, 61 személyt ítéltek el, akiket más megyékbe deportáltak, 27-et pedig kényszerlakhelyen tartottak. A vallatásokon megkínzott emberek közül 14-en haltak meg a zendülést követő években.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.