Hirdetés

Jól halad a Márton Áron Gimnázium épületének felújítása

Iskolakezdésre elkészül a felújítás alatt lévő Márton Áron Gimnázium épületének középső része is – tájékoztatta a Krónikát Varga László, a csíkszeredai tanintézet igazgatója. A munkálatok jó ütemben haladnak azóta is, hogy tavaly június 15-én ünnepélyes keretek között megnyitották az építőtelepet. A felújítás megkezdésekor a kivitelező három részre osztotta a munkát: külön tatarozzák a déli-, a középső, illetve az északi szárnyat.

Forró Gyöngyvér

2011. augusztus 25., 06:072011. augusztus 25., 06:07

„Vége felé közeledik a középső szárny felújítása, ugyanakkor már a nyáron elkezdődött az utolsó épületrésznek a korszerűsítése is, mivel ez a kettő párhuzamosan volt beütemezve „ – magyarázta az igazgató, aki ottjártunkkor éppen az irodák költöztetésével volt elfoglalva. Felújították az épület tetőszerkezetét, illetve az osztálytermeket is, s júniusban, az épület felavatásának 100. évfordulója alkalmából az érdeklődők a megújult dísztermet is megtekinthették. Ha sikerül tartani a határidőt, szeptember 12-én a Márton Áron és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanulói – közel 1000 diák – ebben az épületben kezdhetik el az új tanévet. Sajnálatos módon az egyik informatikalaboratórium nem fog elkészülni pontosan az iskolakezdésre, azonban a kivitelező szerint szeptember végéig ez a terem is használhatóvá válik.

„A szokásos keddi munkamegbeszélésen született döntés arról, hogy soron kívül ezt a labort a kivitelező szeptember végéig a rendelkezésünkre bocsátja, hiszen nélküle nem tudjuk megtartani az informatikaórákat” – mutatott rá az igazgató. Az osztálytermek felújítása mellett új laborokat hoznak létre, sőt, minden osztályban interaktív táblákat szerelnek fel, ami már folyamatban is van. „Valamenynyi termet, laboratóriumot csak a felújítás végén fogjuk birtokba venni, hiszen addig az épület egyharmada tulajdonképpen építőtelep lesz, éppen ezért a biológia-, fizika- és kémia-laborok átmenetileg nem fognak működni, itt osztályok lesznek elhelyezve annak érdekében, hogy délelőtti program szerint tudjuk az oktatást lebonyolítani” – ismertette a részleteket Varga László.

A 100 éves épület tatarozási munkálataihoz hozzátartozik a terület rendezése, a kerítések és a bejáratok felújítása is. „Amit az emberek legjobban érzékelnek, látnak, az a homlokzat felújítása, ami nagyon jól halad és biztos, hogy őszre elkészül” – mondta az igazgató. Az illetékesek elégedettek a munkálatokkal, Varga László hangsúlyozta, ahhoz képest, hogy mekkora horderejű tatarozásról van szó, nagy dolog, hogy képesek tartani az ütemtervet.

A Márton Áronnak és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumnak otthont adó impozáns épület felújítására 2009 decemberében nyerte meg a Regionális Operatív Program keretében meghirdetett pályázatot Csíkszereda önkormányzata, közösen a Római Katolikus Egyházzal. A beruházás összértéke 25 millió lej, ebből 1 millió 650 ezer lejt a városi és a megyei önkormányzat költségvetéséből különítettek el erre a célra. A renoválást, az ígéretek és a szerződésben szereplő adatok szerint 2012. szeptember 14-re fejezi be a munkavállaló cég.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés